A színes látás eszköze a szem és agy. A szemünkbe bejutó fényt a szem "objektívje", a szemlencse, a szem hátsó felszínét borító ideghártyára, a retinára fókuszálja. A retinán apró érzékelők milliói helyezkednek el. A retina kétféle fotoreceptort tartalmaz: a csapokat, amelyek a színlátásért, és a pálcikákat, melyek a szürkületi, a fekete-fehér látásunkért felelősek. Az érzékelő elemekhez idegek kapcsolódnak, és az ingereket a szemidegen keresztül az agy felé továbbítják.
A fényreceptorok közül a csapok szolgálják szemünkben a színlátást. Ezek a csapok három típusba sorolhatók, attól függően, hogy milyen hullámhosszú fényre reagálnak a legérzékenyebben: kék receptorok, zöld receptorok, és sárga receptorok. A kék receptorok a rövid hullámhosszra, a zöld a közepes hullámhosszra, a sárga pedig a hosszú hullámhosszra.
Színlátásunkat alapvetően két képességünk határozza meg. A szín-identifikáció, azaz hogy, képesek vagyunk-e helyesen megnevezni a színek neveit és a színdiszkrimináció, azaz a különböző színek megkülönböztetésének képessége. A színtévesztők színlátása eltér az "átlagos" színlátókétól, amely az egyik - vagy akár több - csap típus normáltól eltérő érzékenységének következménye, ezért a színtévesztők szín-identifikációs és színdiszkriminációs képessége rosszabb.
A színtévesztő ideghártyájában az egyik csap hibásan működik. Ez többnyire azt jelenti, hogy abban a színtartományban, melynek érzékelése rá hárulna, nem kellően érzékeny, vagy az általa érzékelt színtartomány eltolódik valamelyik másik csap színtartománya felé, így hiába működik minden csap, lényegében egy szín érzékelése kiesik. Más esetekben egy-egy csaptípus teljesen hiányzik.
A rendellenes színlátás között tartják számon a színtévesztést és a színvakságot. A színtévesztésben szenvedőknél a normálisan három elemből álló színlátó rendszer egyik eleme hiányzik. A teljes színvakság a rendellenes színlátás legsúlyosabb formája, ilyen esetben a színek egyáltalán nem érzékelhetők. A teljes színvakok számára csak a világos és sötét átmenetek léteznek, hasonlóan a normál látásúak fekete-fehér fényképről kapott színérzetéhez - ez azonban meglehetősen ritka.
A férfiak között több a színtévesztő
A színtévesztés típusait két csoportba lehet osztani: örökletes vagy szerzett. A szerzett színtévesztés oka az egyén élete folyamán bekövetkezett valamilyen betegség, mely lehet glaukóma, cukorbetegség vagy alkoholizmus.
Az öröklött színtévesztés genetikai rendellenesség, melyet az X nemi kromoszóma örökíti. Emiatt főleg férfiaknál fordul elő a rendellenesség, mivel náluk az eltérő XY nemi kromoszómák miatt az esetleges hibás X kromoszóma már nem korrigálódik. Az európai férfipopuláció 5-9 százaléka, míg a nők mindössze 1 százaléka színtévesztő. Magyarországon körülbelül 400 ezerre tehető a színtévesztők száma.
A színtévesztés típusai
A monokromázia teljes színvakságot jelent. Az egyén egyáltalán nem tudja megkülönböztetni a színeket egymástól, mert a három csaptípusból kettő hibásan működik vagy akár teljesen hiányzik. A színek helyett csak fekete-fehéret vagy szürkés árnyalatokat lát. A teljes színvaksághoz gyakran társul más szembetegség is, például fényérzékenység.
Dichromáziának nevezzük, amikor a három receptorból csak kettő működik megfelelően. A protanópia a vörös fényre érzékeny receptorok hiányát jelenti, ilyenkor a vörös szín egyszerűen sötétnek látszik. A deuteranópia a zöld fényre érzékeny receptorok hiánya, mely a piros és zöld árnyalatok megkülönböztetését teszi lehetetlenné. A tritanópia a kék fényre érzékeny receptorok hiányát jelzi, melynél a kék és sárga árnyalatok megkülönböztetése válik lehetetlenné.
A gyengült trichomázia azt jelenti, hogy a fényérzékelő receptorok gyengébbek, nem elég érzékenyek, így a színek megkülönböztetése nehezebb. Attól függően, hogy a három (vörös, zöld vagy kék fényre érzékeny) elsődleges színérzékelő receptorunk közül, melyik működik hibásan, különböző színtévesztő típusokat különböztethetünk meg: a protanomália a vörös fényre érzékeny receptorok csökkent érzékenysége; a deuteranomália a zöld fényre érzékeny receptorok csökkent érzékenysége; a tritanomália a kék fényre érzékeny receptorok csökkent érzékenysége.
Nem gyógyítható, de nem is zavaró
A színtévesztés magát a színtévesztő embert zavarja a legkevésbé. Mivel az esetek nagy részében genetikai zavarról van szó, és a látás élességét általában nem befolyásolja, a gyerekek megtanulnak ezzel együtt élni - sokszor csak az iskolában derül ki a színtévesztés.
A színérzékelés zavara a pályaválasztás időszakában kerül előtérbe, mivel bizonyos szakmákban nem dolgozhatnak színtévesztők - villanyszerelő, elektronikai műszerész, szakács, cukrász, kozmetikus -, és természetesen a jogosítvány megszerzése is nehezebb a színtévesztőknek.
Az egyes csapok hiányát ugyan nem lehet kiküszöbölni, de a színtévesztést szemüvegként vagy kontaktlencse formájában viselt színszűrővel lehet korrigálni, amennyiben erre valóban szükség van.
Köszönjük dr. Bana Ildikó szemész-kontaktológus segítségét a cikk elkészítésében!
