Ezért fontos, hogy lélegezzen a bőr (2)

A súlyosan inkontinens beteget gondozók számára mindennapi kihívás az ápolt bőrének egészségéről való gondoskodás. A bőr egészségének megőrzéséhez feltétlenül szükséges, hogy az lélegezni tudjon. Létezik vajon olyan pelenka, ami a levegőt átengedi, de a folyadékot nem?

Hogy szellőzzön a bőr

Fekvő, súlyosan inkontinens beteg ápolásakor kiemelten fontos kérdés a tisztaság és a higiénia. Ám akármennyire is figyelünk és igyekszünk azonnal letisztítani és szárazra törölni a bőrfelületet, gyakran előfordul, hogy a bőr - főként a természetes izzadás következtében - nedvessé válik a nadrágpelenka alatt. Ez nem csak kellemetlen érzés ápoltunknak, de a nedvesség miatt könnyen bőrirritáció, bőrpír alakulhat ki. Ez ráadásul egyre nagyobb bőrfelületet érinthet.

Ez kellemetlen, diszkomfort érzést okoz ápoltunknak , amelyet biztos jelez felénk, vagy szavakkal, vagy - demens ápolt esetén - könnyen észrevehetjük, hiszen rosszkedvű, ingerlékeny lehet.

Erre a problémára jelent megoldást, hogy a hagyományos, polietilén eszközök helyett légáteresztőt választunk. Így ugyanis a bőr szellőzni tud, elkerülhető az alánedvesedés, a bőrirritációt pedig megelőzhetjük, vagy ha a korábban egy nem megfelelő termék használata során kialakult, a légáteresztő termék használatával megszüntethetjük.

A bőr védelmi funkciója

A bőr szellőzése azért is fontos, mert így az jobban tud védekezni, például a bakteriális, vagy gombás fertőzésekkel szemben. A polietilén borítású termék viselésekor a pelenka alatt izzad a bőr, a bőrnedvesség érzése pedig nagyon is kellemetlen. Mindezen túl, a nedvesedés miatt nő a veszélye a decubitus, más néven felfekvés vagy nyomási fekély, kialakulásának is.

Teljesen Légáteresztő pelenka - az egészséges bőrért (Fotó: Europress)

Teljesen Légáteresztő pelenka - az egészséges bőrért (Fotó: Europress)

Ám, ha légáteresztő réteggel vesszük körbe a bőrfelületet, csökkenthető a bőrfelszín hidratáltsága, ami nem csak a kellemetlen érzést, bőrviszketést előzi meg, de a bőr a védelmi funkcióját is jobban el tudja látni. Összességében a bőr egészségügyi állapota is jobb lesz.

Kellemesebb érzés

Azon túl, hogy egy légáteresztő nadrágpelenka viselésével a fájdalmas felfekvések és a kellemetlen nedvességérzés is megelőzhető, egy kutatás szerint a lélegző terméket kipróbálók komfortérzete is jóval magasabb volt, mint azoké, akik a polietilénborítású terméket viselték.

Míg a polietilén terméket viselők kellemetlen nedvességérzetről számoltak be, addig a második csoport, melynek tagjai a légáteresztő terméket használták, szárazabb, hűvösebb jelzővel illették a tapasztalataikat. Összességében sokkal kényelmesebbnek érezték a légáteresztő eszközt.

Nem minden légáteresztő ugyanolyan

Nem mindegy azonban, hogy milyen légáteresztő terméket választunk. A különböző típusok ugyanis nem egyformán hagyják lélegezni a bőrt, sőt, attól, hogy egy pelenka a tapintása olyan, mint a textilé, nem biztos, hogy légáteresztő is.

A légáteresztő pelenkák anyagán ugyanis aprócska, szemmel nem látható lyukak vannak, amelyek átengedik a párát és hagyják szellőzni a bőrt, ám a folyadékot nem, azaz teljesen biztonságos a viselésük. Ezáltal kettős feladatot látnak el: megelőzik a bőrirritációt és a vizelet kiszivárgását is! Ha bizonytalanok vagyunk abban, hogy melyik eszköz a legmegfelelőbb, kérdezzük bátran a kezelőorvosunkat vagy gyógyszerészünket!

Az anyagon túli szempontok

Az ideális pelenka kiválasztásához azonban az ápolónak az anyag légáteresztése mellett több szempontot is figyelembe kell vennie, mint például, hogy a csere illetve a felhelyezés valóban egyszerű legyen. Kényelmes megoldás a többször rögzíthető termék. Ezeken - az egyébként nem szőtt textília borítású - eszközökön olyan ragasztószalag van, amelyhez tépőzár tartozik, így egy mozdulattal többszörösen rögzíthetők, igazíthatók, egészen addig, míg a termék pontosan nem illeszkedik a testhez. A textilhez hasonló termékek viselése kényelmes, mivel a pelenka puhán simul a bőrre.

Ha tehát súlyos inkontinens ápoltja számára olyan megoldást keres, mely javítja a kényelmét, bőrének állapotát és emellett a vizeletet is biztonsággal felszívja és megtartja, kérdezze kezelőorvosát a teljesen légáteresztő nadrágpelenkákról. Orvosa bizonyára szívesen segít a megfelelő termék kiválasztásában.

inkontinencia

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!