Nyugalom és napirend segít az ápolásban

Súlyos inkontinencia esetén fontos, hogy a megfelelő terméket válasszuk ki az ápolt számára, előre megbeszélt tervvel és napirenddel pedig egyszerűbbé tehetjük az ápolást. A környezet kialakítására és a folyadékbevitelre is figyelni kell.

Az inkontinencia az alhasi záróizmok záróképtelenségét jelenti, mind a húgycső, mind a végbél vonatkozásában (de nem feltétlenül egyszerre). Következménye akaratlan vizeletvesztés, illetve székletürítés. A súlyos inkontinencia ápolásának módja a rászoruló mozgásképességétől és mentális állapotától függ. Ha mentálisan egészséges, de fizikai problémái miatt nem tud egyedül tisztálkodni, kijutni a mellékhelyiségbe, praktikus közösen kidolgozni az ápolási tervet. Ez különösen akkor fontos, ha nemrég vált mozgáskorlátozottá, hiszen időt kell adni ahhoz, amíg hozzászokik az új állapothoz, körülményekhez. Mivel ez kezdetben olyan, kellemetlennek tűnő helyzetekkel jár, mint például az ápoló segítségével kijutni a mellékhelységbe, sokat segíthet, ha közösen leülnek és terveznek, ahol mindkét fél aggálya és észrevételei teret kapnak. Amint kialakul a rutin, eloszlik a kezdeti zavar is.

Méltóság, nyugalom, rutin

Ha a fizikai problémák mellett mentális betegséggel is küzd az ápolt, figyelni kell arra, mennyire érzékeli a külvilágot. Az ápolás ugyanis zavarhatja, ezért a nyugodt, gyors, méltóságteljes gondozás lelkileg kevésbé megterhelő.

Az első lépések 1. Megfelelő termék kiválasztása

2. Praktikus öltözködés

3. A környezet akadálymentesítése

4. Napirend kialakítása
A sérült mentális állapotú személyek nagyobb biztonságban érzik magukat, ha állandó napi rutin szerint élnek. A szorongást csökkenti, ha tudja, hogy mikor és hogyan ápolják, mikor mire számíthat. Ezért célszerű napirendet kialakítani, amelyben szerepel a betétcsere, az étkezések rendje és a pihenés is. Ebben helyet lehet szorítani olyan időszakoknak is, amikor az ápoló átmenetileg másra bízza a beteget. Ilyenkor többek között gondozóközpontok vagy egészségügyi szervezetek segítségét lehet igénybe venni, akik szükség esetén például étel-házhozszállítást is vállalnak.

Védelmi eszközök súlyos inkontinencia ellen

Az inkontinencia termékek fő feladata, hogy felszívják és magukban tartsák a vizeletet és / vagy székletet, valamint a kellemetlen szagokat. A megfelelő védőeszköz kiválasztásával megelőzhető a szivárgás és bőrproblémák kialakulása is, mely segít megóvni a beteg ruházatát, környezetét és méltóságát. Tapasztalatok szerint a fehérneműhöz hasonló védelem megfelelőbb azok számára, akik fel tudnak állni a cseréléshez, de fekvőbetegek részére is léteznek egyedi megoldások. Széklet-inkontinencia esetén a hagyományos vagy övvel rögzíthető nadrágpelenkák nagyon jól alkalmazhatók, utóbbit a bőrproblémák kialakulásának megelőzése miatt előszeretettel ajánlják. Ha a beteget naponta csak egyszer tudjuk fürdetni, napközben speciális mosdatóhab és mosdatókesztyű használata javasolt, mert ehhez nem szükséges vízzel leöblíteni a bőrfelületet. Pelenkacserekor érdemes cinktartalmú krémmel bekenni a letisztított bőrfelületet, így a vizelet vagy széklet által irritált bőrfelületet megóvhatjuk a kirepedezéstől.

A nyugodt, gyors, méltóságteljes gondozás lelkileg kevésbé megterhelő
A nyugodt, gyors, méltóságteljes gondozás lelkileg kevésbé megterhelő

Az inkontinencia elleni védelmet számos termék segíti. Fontos lépés a megfelelő termék kiválasztása, mely a következő lépésekből áll:

1. Méret meghatározása (ez a csípőbőség alapján történik)

2. Típus meghatározása (lehet fehérneműhöz hasonló, övvel rögzíthető vagy hagyományos pelenka, melyről a háziorvos, a szakorvos vagy a patikus adhat felvilágosítást)

3. Kapacitás meghatározása (az inkontinencia súlyosságától függően a szakorvos/patikus javasolja)

Megfelelő, praktikus környezetet

Kezdetektől olyan környezetet kell kialakítani, ahol például kerekesszékkel, vagy járókerettel kényelmesen, akadálymentesen tud közlekedni. A mellékhelyiségben fedeles edényről vagy szemetesről kell gondoskodni a használt termékek számára, az új pelenkákat pedig könnyen elérhető helyre tegyük. Célszerű az öltözködésre is odafigyelni: a könnyen levehető, bő szoknyák, gumis derekú nadrágok a legideálisabbak.

Inni kell, de mennyit?

Inkontinenciával küzdőknél kiemelten kell figyelni a folyadékbevitelre. Ha ugyanis az ápolt korlátozza az elfogyasztott folyadék mennyiségét, az még koncentráltabbá teszi a vizeletet, amely megterheli a hólyagot. Nem szabad azonban túlzásba sem esni, az ugyanis fokozza a sürgető vizelési ingert. Azt se felejtsük el, hogy a koffein, az alkohol és a szénsavas italok vízhajtó hatásúak, vagyis gyakoribb vizelési ingert eredményeznek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!