Pillanatragasztóval kezelte a vizeletszivárgását: így mentették meg az orvosok

Egy iráni férfi úgy döntött, házilag oldja meg panaszait, miután inkontinencia alakult ki nála. Az ehhez használt pillanatragasztó végül még súlyosabb helyzetbe sodorta.

Nem mindennapi betegtörténetről számolt be a LiveScience. A történet középpontjában egy 41 éves iráni férfi szerepel, aki azok után ment kórházba, hogy már egy hete extrém diszkomfortot tapasztalt vizeletürítés közben, illetve erős fájdalmat a szeméremcsontja felett. Amit aztán az anamnézis felvétele során az előzményekről elmondott, az orvosokat is megdöbbentette.

pillanatragasztó
Fotó: Getty Images

Inkontinencia kezelése pillanatragasztóval

Saját bevallása szerint a férfinél nagyjából egy hónappal korábban jelentkeztek inkontinencia, azaz vizelettartási zavar jelei. Ahelyett azonban, hogy szakemberhez fordult volna, maga próbálta meg kezelni a problémát otthon. Két héten át rendszeresen fecskendezett pillanatragasztót a húgycsövébe, remélve, hogy ez majd meggátolja a vizeletszivárgást. Eleinte úgy tűnt számára, hogy a trükk be is válik. Négy nap elteltével azonban egyre kevesebb vizeletet tudott kiüríteni, amihez ráadásul egyre intenzívebb fájdalom is társult. Két hete leállt az önkezeléssel, mire elhatározta, hogy orvoshoz fordul: addigra alig-alig volt már vizelete, a fájdalmai pedig állandósultak.

Az esettanulmány szerint a beteg fizikális vizsgálata során az orvosok erektáltnak írták le a péniszét, amelyben egy szilárd idegentestet is ki lehetett tapintani. Ezenkívül a húgycső nyílása körül apró, morzsalékos ragasztódarabokat találtak. Az orvosi csapat ezután cisztoszkópiával, azaz húgyhólyagtükrözéssel igyekezett volna jobban feltárni a helyzetet, a húgycső elzáródása miatt azonban nem tudták megfelelően elvégezni a vizsgálatot. Végül úgy döntöttek, műtéti úton távolítják el a megkeményedett ragasztóból képződött csomót.

Ehhez egy 2 centiméteres bemetszést ejtettek a makkon, hogy aztán 15 percen keresztül mintegy 3 liter sóoldattal igyekezzenek elválasztani a ragasztódugót a húgycső falától. Ahogy aztán a ragasztó meglazult, az orvosok egy közel 10 centiméter hosszú, pálcika alakú tömböt húztak ki a páciens péniszéből. A műtétet követően a beteg vizeletürítése normalizálódott, és a vizeletvizsgálat sem mutatott kóros értékeket. Öt nap után haza is engedték a kórházból, bár további 10 napig még katétert kellett használnia, illetve antibiotikumkúrát írták elő számára. A hat héttel későbbi kontrollvizsgálat már mindent rendben talált. Az orvosok a korábbi inkontinencia kiváltó okát nem tudták megfejteni.

Ritkán kerül pillanatragasztó a húgycsőbe

Az eset különlegességét az adja, hogy bár az orvosi szakirodalomban számos leírás létezik olyan esetekről, amikor pillanatragasztó került a betegek különböző testnyílásaiba, ezek azonban rendszerint a fület vagy az orrot foglalják magukban. Egyszersmind ilyenkor a ragasztó fel is oldható például acetonnal. A mostani tanulmány szerzői három olyan esetriportot is találtak ugyanakkor, amelyekben a betegek szándékosan juttattak ragasztót a húgycsövükbe. Ezek mindegyike a ragasztó endoszkóppal vagy műtéti úton történt eltávolításával zárult.

A húgycső kapcsán érdemes megemlíteni, hogy egy igen érzékeny szövetről van szó. Bármilyen idegentest kerüljön is erre a területre, komoly sérüléskockázatot jelent, azon keresztül pedig potenciálisan súlyos fertőzések forrásává válhat. Emellett igen fájdalmas is egy tárgyat felhelyezni a húgycsőbe, ennél fogva viszont ritkán kell ilyen okból ellátni betegeket a klinikai gyakorlatban. Amikor mégis, annak hátterében olykor a kíváncsiság, esetleg valamilyen szerhasználat vagy mentális betegség áll – leggyakrabban viszont a szexuális vágyak hajszolása. Bármennyire is veszélyes ez a gyakorlat, számos esettanulmány szól húgycsőbe dugott idegentestekről – beleértve mágneseket, tollakat, fülhallgatókat, USB-kábelt, villát, hőmérőt, faágat, csavarhúzószárat, sőt, olyanra is volt példa, hogy egy beteg három AAA ceruzaelemet helyezett fel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!