Elhúzódik az influenzajárvány, sok a beteg

Kis mértékben csökkent csupán az influenzaszerű megbetegedések száma: az elmúlt héten 36 ezren keresték fel ilyen okból háziorvosukat az országban.

Nátha vagy influenza: mi a különbség? Részletek itt.

Mindez azt jelenti, egy hét alatt mindössze kétezer fővel, illetve alig több mint 5 százalékkal csökkent az esetszám. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán kiadott jelentése szerint százezer lakosra átlagosan 370 beteg jutott a március 2-8. közötti héten, így továbbra is bőven a járványküszöb felett alakultak az adatok.

Az elmúlt időszakhoz hasonlóan - lakosságszámhoz mérten - ezúttal is Pest megyében regisztrálták a legtöbb beteget (százezer főre vetítve 582 megbetegedést), de Szabolcs-Szatmár-Bereg (559), Veszprém (556) és Nógrád megyében (541) is jelentősen meghaladta az esetszám az országos átlagot. Békés, Csongrád és Zala kivételével minden megyében, valamint a fővárosban is regisztráltak laboratóriumi vizsgálattal igazolt influenzás megbetegedést.

Egyelőre lassan csökken az influenzaszerű megbetegedések száma
Egyelőre lassan csökken az influenzaszerű megbetegedések száma. Fotó: Getty Images

Ami a korcsoport szerint megoszlást illeti, változatlanul a 14 éven aluli gyermekeket érintette a legtöbb fertőzés, az összes eset 37,2 százaléka. A 15-34 éves korosztály aránya 34,3, a 35-59 éveseké 21,2, a 60 éven felülieké pedig 7,3 százalék volt. Különösen sok a beteg a 3-5 éves (százezer főből 962) és a 6-14 éves (892) gyermekek körében.

Laboratóriumi vizsgálatot összesen 456 influenzagyanús beteg mintáján végeztek az NNK szakemberei. Ezekből 83 vizsgálati anyagban mutatták ki influenzavírusok jelenlétét, így 46 esetben influenza A, 37 esetben influenza B vírus okozta fertőzést azonosítottak.

Influenzás vagy influenzaszerű tünetek? Az influenza kifejezés a influenzavírusok okozta fertőzést és megbetegedést foglalja magában. Ennek tünetei közé tartozik a láz, köhögés és torokkaparás, orrfolyás és orrdugulás, izomfájdalmak, hidegrázás, fejfájás, illetve fáradtság, kimerültség. Ezzel szemben influenzaszerű megbetegedésről akkor beszélünk, ha a betegnél köhögés és 38 Celsius-fok feletti láz lépett fel az orvosnál tett látogatást megelőző legfeljebb tíz napon belül. Az influenzaszerű megbetegedések hátterében valójában nemcsak influenzavírusok, hanem egyéb tényezők, például más, felső légúti fertőzést kiváltó kórokozók is állhatnak. Teljes bizonyosságot csak laboratóriumi vizsgálatokkal lehet nyerni a diagnózist illetően. (Forrás: webmd.com ; who.int )

Mit tehetünk a megelőzésért?

Az influenza elleni védekezés legalapvetőbb lépcsőit mutatja be az Országos Közegészségügyi Intézet alábbi infografikája. Bővebben olvashat a megelőzési lehetőségekről dr. Meglécz Katalinnal, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkárával készült interjúnkban ide kattintva .

Országos Közegészségügyi Intézet influenza

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!