A hallásromlás kevésbé ismert oka

Hallásromlást, továbbá súlyosabb esetben szédülést és fülzúgást is okozhat a belső fül csontos tokjának csontosodási zavara. A betegséget otoszklerózisnak nevezzük.

Ismert, hogy az otoszklerózis valamelyest gyakrabban alakul ki nőknél, illetve jellemzően már pubertáskorban vagy később, egy várandósság során jelentkezik először. A probléma alapja, hogy a hangot a belső fülbe vezető kengyel becsontosodik, ezáltal vezetéses halláscsökkenést idéz elő. Amennyiben a csontosodási zavar a kengyel talpának környékére is kiterjed, úgy már idegi eredetű halláscsökkenés, szédülés és fülzúgás léphet fel.

Az otoszklerózis legjellemzőbb tünete a halláscsökkenés
Az otoszklerózis legjellemzőbb tünete a halláscsökkenés. Fotó: Getty Images

A betegség pontos kiváltó okai nem ismertek. Egyes feltételezések szerint örökletes tényezők és hormonális hatások egyaránt közrejátszhatnak, illetve újabb vizsgálatok a kanyaró vírusának szerepét is felvetik. Ami biztos, hogy az otoszklerózis magától nem szűnik meg, azaz mindenképpen szakszerű kezelést igényel.

Mi alapján állítható fel az otoszklerózis diagnózisa? Hogyan kezelhető az állapot, és milyenek a gyógyulási esélyek? Minderről bővebben olvashat Betegségek A-Z rovatunk legújabb bejegyzésében ide kattintva .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!