Napi egészség
Fertőző betegségek
Influenza, HPV-fertőzés, Lyme-kór, AIDS, agyhártyagyulladás, hepatitis, mononukleózis, tetanusz és más fertőző betegségek
A leghalálosabb járványok az emberiség történetében
Hiába áll az ember a tápláléklánc csúcsán, a teremtés koronáját a parányi méretű organizmusok képesek legyűrni. A történelem során nem a háborúk, vagy a tömeggyilkos diktátorok vitték végbe a legnagyobb pusztítást az emberek között, hanem a mikroszkopikus kórokozók.
Trichomoniasis: az egyik leggyakoribb nemi betegség
A trichomoniasis egy, a nemi szerveket érintő fertőző betegség, melyet a Trichomonas vaginalis nevű parazita okoz. A betegség különösen veszélyes lehet amiatt, hogy a fertőzöttek közel háromnegyedénél nem jelentkeznek tünetek, így sokan nem is tudják, hogy betegek.
Ennyi áldozata volt tavaly a kanyarónak
Tavaly több mint hetven ember halt meg kanyaróban, és mintegy 80 ezren fertőződtek meg Európa-szerte - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Unió Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központja (ECDC). 2017-ben a két szervezet 37 halálesetről számolt be.
Az agyhártyagyulladás veszélyei
A gennyes agyhártyagyulladást és annak következményeit kevesen ismerik Magyarországon, hiszen a meningitisz egy viszonylag ritka betegség. Pedig a megelőzés nagyon fontos lenne, mert egy rendkívül veszélyes kórról van szó. Hat esetből egy halállal végződik - figyelmeztet a Házi Gyermekorvosok Egyesülete.
Mi a helyes: az orrot szívni vagy kifújni?
A náthás időszakban mindenfelé szipogó vagy orrot fújó embereket látni. A magyarok tanult viselkedéskészletében a kifújás a helyes megoldás a megtelt vagy csöpögő orr kiürítésére, a szipogás vagy az orr szívogatása pedig helytelen és gusztustalan. De biztos, hogy jól gondoljuk?
A járványos agyhártyagyulladás veszélyei
A csecsemők között a leggyakoribb a járványos agyhártyagyulladás (meningococcus), mert az ő immunrendszerük még éretlen. A fertőzéstől még az anyatejes táplálás sem óvja meg a gyermekeket - figyelmeztetett Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.
Többnyire borult idő várható, újabb hullámokban kell számítani csapadékra, amelynek halmazállapota már döntően (saras) eső lesz. Az Északi-középhegységben egyre kisebb területre szorul a havazás, ott átmeneti ónos eső, fagyott eső előfordulhat az esőbe váltás előtt. Az általában keleties irányú szelet főként az éjszaka első felében az Észak-Dunántúlon és a Dél-Alföldön kísérhetik élénk lökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul, de hajnalban több helyen ennél enyhébb idő lesz. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.