Tüdőszűrés: a daganatos betegségek ellen is!

A tüdőszűrés negyven év felett mindenki számára ajánlott szűrővizsgálat, melyet érdemes évente elvégeztetni. Nemcsak az esetleges tuberkulózist mutatja ki ugyanis, hanem a jóval halálosabb tüdőrák korai diagnózisának felállítását is segítheti.

A tüdőszűrés során röntgenfelvételt készítenek a mellkasról, az abban található szervekről, így a tüdőről, a légcsőről, a szívről és a nagyerekről is. A felvételt elemezve számos olyan eltérés észrevehető, mely súlyos betegségre, például a tuberkulózisra vagy éppen a tüdőrákra utalhat. A tuberkulózist azért olyan fontos időben felfedezni, mert bár a legtöbb esetben tünetmentes, könnyen fertőz. Ha időben sikerül a betegség diagnosztizálása, a gyógyulásra is nagyobb az esély, mások megfertőzésének esélye pedig jelentősen csökkenthető.

A tüdőrák tünetei és kezelése A tüdőrák (hörgőrák) alatt a tüdő hámeredetű, rosszindulatú daganatát értik, mert szinte mindig a légzőrendszer hámszöveteiből ered. A férfiak rákos halálozásában az első, a nőknél a második helyet foglalja el. Tudjon meg többet a betegségről, kattintson a cikk folytatásáért ! A tüdőszűrés során egy másik igen súlyos, halálos betegségre utaló jelek is felfedezhetőek a felvételen. Ez a tüdőrák, mely az egyik leghalálosabb daganatfajta , és amelyben sajnos Magyarország igencsak érintett. A tüdőrák az esetek nagy részében megfelelően kezelhető, de a legtöbb esetben sajnos túlságosan későn kerül orvoshoz a beteg, így az életét már nem lehet megmenteni.

A tüdőrák az alattomosan kifejlődő tumoros megbetegedések közé tartozik. A korai stádiumban panaszmentes, az első intő jelek a rákos daganat fejlődése és gyógyíthatósága szempontjából a legtöbb esetben későn jelentkeznek. Mivel a tüdőrák a leginkább a dohányosokat érinti, a tüdőrák jellegzetes tünetei, mint például a köhögés vagy a légszomj, számukra nem újak, nem feltűnőek, így gyakran nem is érzékelik, hogy baj van.

A tüdőszűrés a rákot is kimutathatja.
A tüdőszűrés a rákot is kimutathatja. Fotó: 123rf

A súlyosabb tünetek, mint például a fogyás, a visszatérő tüdőgyulladások , a mellkasi fájdalom, a véres köpet, az állandó rekedtség már a betegség előrehaladott stádiumában jelentkeznek, és ilyenkor természetesen a gyógyulás esélye is jóval alacsonyabb. Csak a rendszeres tüdőszűrés segíthet a betegség időben történő felfedezésében. Korai stádiumban ugyanis a betegek operálhatósága és gyógyulási esélyei sokkal jobbak. Ráadásul a tüdőrák pont annál a korosztálynál a leggyakoribb, akiknél az évenkénti tüdőszűrés az ajánlott szűrővizsgálatok közé tartozik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +11 °C

Napos idő várható a kevés fátyol-, illetve a keleten képződő gomolyfelhők mellett. Legfeljebb az északkeleti határszélre sodródhat be egy-egy gyenge csapadékgóc, másutt száraz idő lesz. A délire, délnyugatira forduló szelet a nyugati harmadban élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között várható. Késő estére 16 és 22 fok közé csökken a hőmérséklet. Bár frontra ma nem kell készülni, a légkörben zajló melegedés melegfront jellegű tüneteket idézhet elő.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?