Korábban is dolgozhattak fel döghúst

Lépfenefertőzéssel kezelik azt a kötegyáni házaspárt a Békés Megyei Központi Kórházban, akik a gyanú szerint elhullott szarvasmarhát dolgoztak fel. A rendőrség nyomoz az ügyben, amely a helyiek szerint régóta zajló gyakorlat volt.

Ahogy arról korábban a HáziPatika.com is beszámolt , egy elhullott szarvasmarha feldolgozása közben fertőződött meg egy kötegyáni házaspár lépfene-baktériummal , akiket két hete már a gyulai kórházban kezelnek. Állapotukról a beol.hu -nak nyilatkozott a gyulai kórház fertőző osztályának vezető főorvosa. Dr. Bányai Tivadar a lap kérdésére elmondta, hogy az április 9-én, tehát immár több mint két hete felvett betegek biztosan meggyógyulnak. A szakember hozzátette, hogy a kötegyáni házaspáron kívül másokat nem vettek fel lépfenegyanú miatt.

Elhullott szarvasmarhát dolgoztak fel
Elhullott szarvasmarhát dolgoztak fel. Fotó: iStock

Nem ez volt az első eset

Az index.hu újságírója leutazott a román határon lévő Kötegyánba, hogy a helyieknél érdeklődjön a történtekről. A lakosok a lapnak elmondták, hogy a házaspár már hetek óta járt a településen a háziorvoshoz, és még húsvét előtt kórházba is kerültek. "A kezüket vágták meg, aztán egyre csak fertőződött a seb, itt a háziorvos nem tudott mit kezdeni velük, hiába kapták az antibiotikumot. A múlt héten aztán bementek Gyulára a sürgősségire, már annyira rosszul voltak, és akkor egyből benn tartották őket" - mondta a lapnak az egyik helyi.

A kötegyániak szerint mindenki tudta a párról a faluban, hogy döghússal foglalkoznak, ráadásul pedig nemcsak a faluban, de a környéken többfelé is híre volt annak, hogy ha egy marha elpusztul, akkor őket kell keresni. És bár a gyulai kórház nyilatkozata szerint a házaspáron kívül nem kezelnek másokat lépfene gyanúval, a faluban azt beszélik, több mint tízen betegedtek meg, van aki szerint összesen 18 ember kapott antibiotikumot.

Tavaly egy döglött lovat csonkítottak meg

Az Index felidézi, hogy tavaly májusban a Kötegyán melletti Sarkadon megrendezett Nemzeti Vágtán egy megsérült versenylovat az elaltatás helyett fejbe lőttek, majd egy félreeső helyen megcsonkították. Valószínűleg abból a célból, hogy húsát illegálisan hasznosítsák.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati, nyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 12 fok között valószínű. Késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!