A leghalálosabb járványok az emberiség történetében

Hiába áll az ember a tápláléklánc csúcsán, a teremtés koronáját a parányi méretű organizmusok képesek legyűrni. A történelem során nem a háborúk, vagy a tömeggyilkos diktátorok vitték végbe a legnagyobb pusztítást az emberek között, hanem a mikroszkopikus kórokozók.

Manapság az igazán komoly járványok nem gyakoriak, hála az orvostudomány fejlődésének és az általános higiéniás kultúra elterjedésének. A Zika-vírus vagy az Ebola ijesztő lehet ugyan, de ezek a betegségek messze nem jelentenek olyan fenyegetést, mint a régi korok járványai.

Memento mori! Emlékezz a halálra! - mondja a józanságra intő latin közmondás. Azaz ma sem árt, ha észben tartjuk, hogy mire képesek a gyilkos parányok, ha elszabadulnak. Nézzük az emberiség történetének 10 leghalálosabb járványát:

10. Hongkongi influenza Az 1868-as járvány mintegy egymillió ember életét követelte a Távol-Keleten és Európában. A Hongkong városából kiinduló járványért a H3N2 influenzatörzs felelt és csak azért nem követelt több életet, mert a tíz évvel korábbi Ázsiai influenza után sokan szereztek immunitást az N2 ellen.

9. Influenzajárvány 1889-1890 Szintén egymillió halálos áldozatot szedett az oroszországi Szentpétervárról kiinduló járvány, ami arról is nevezetes, hogy ez volt az első olyan betegség, amely a modern közlekedésnek köszönhetően tudott elterjedni. Négy hónap alatt az ázsiai influenzának vagy orosz influenzának is nevezett betegség Európát és az Egyesült Államokat is megfertőzte. Gyaníthatón a H3N8 törzs volt érte a felelős.

8. A harmadik kolerajárvány Oroszországban Az 1852-1860 között gyilkoló járvány főleg Oroszországot érintette és a 19. század egyik leghalálosabb járványának tartják. John Snow brit orvos 1854-ben észrevette, hogy a londoni vízvezeték hálózat egy része komoly kolerahordozó, így azt elzárva sikerült angolok sokaságának életét megmentenie.

A nagy járványok rengeteg emberéletet követeltek

A nagy járványok rengeteg emberéletet követeltek

7. Ázsiai influenza A Kínában 1956-ban kitört járvány gyorsan terjedt a távol-keleten és végül átterjedt az Egyesült Államokra. A becslések szerint mintegy 2 millió ember életét követelte.

6. Cocoliztli A 16. századi Mexikóban ez a járvány több mint 5 millió ember életét követelte. A név maga a helyi nyelvjárásban dögvészt jelent és a spanyolok révén érkezett az újvilágba.

5. Antoniusz Pestis Az ősi Rómában kitört járványt a katonák hurcolták be magukkal időszámításunk szerint 165-ben. Pontosan nem ismert milyen betegség lehetett, de nagy valószínűség szerint himlő vagy kanyaró volt a kórokozó, ami nagyjából 5 millió ember életét követelte.

4. HIV/AIDS Csak a negyedik helyre fér fel a modern kor egyik legrettegettebb vírusa, amely a hatvanas évek óta mintegy 30 millió ember életét követelte. A betegségre végleges gyógymód máig sincs (habár a kifejlődését már eredményesen akadályozzák különféle kezelések), ezért nem véletlenül félnek tőle világszerte.

A legtöbb ember valamilyen betegség következtében veszíti életét, s csak kisebb hányaduk éri meg a végelgyengülést. Sorra vettük az emberiség történetének tíz leghalálosabb betegségét. Részletek!

3. Justinianus-féle pestis A hatodik században egyiptomi gabonaszállító bárkákkal érkezett Európába a Yersinia pestis, ami nagyjából 25 és 50 millió közötti halálos áldozatot szedett. A bizánci birodalmat is meggyengítő betegségnek hosszú távú hatásai voltak a kor Európájának történelmére.

2. Spanyolnátha Az 1918-as járvány az I. Világháború során jutott a csendes-óceáni szigetekről Európába, ahol megölt 75 millió embert. A H1N1 influenzatörzs tüsszentéssel vagy köhögéssel terjedt és elképesztő sebességgel fertőzte meg a lövészárkokban harcoló katonákat, majd a civileket is.

1. Bubópestis A Fekete Halálként is ismert járvány az emberiség történelmének legnagyobb gyilkosa. 1346 és 1353 között Európa lakosságának 30-60 százalékát irtotta ki. A selyemúton át érkező betegséget patkányok hozták el a földrészre, ahol gyorsan elterjedt és végül 75-100 millió ember életét követelte. A korabeli krónikák szerint az emberek Isten büntetéseként gondoltak a betegségre és hatására megnőtt az egyház befolyása. Ekkor engedélyezték először, hogy a halottakon boncolást hajtsanak végre, azt remélve, így sikerülhet megismerni a betegség eredetét és gyógymódot találhatnak rá.

Forrás: medicaldaily.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.