WHO: így terjedhetett a koronavírus az emberre

Négy lehetséges verziót vázolt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és Kína közös jelentése.

Egy közvetítő faj feltehető szerepét hangsúlyozza az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és Kína közös jelentése az új koronavírus (SARS-CoV-2) emberre való átterjedéséről, amelyből az AP hírügynökség előzetesen részleteket tett közzé hétfőn. A napokban publikálandó jelentés négy verziót említ a terjedés lehetséges okaként, jóllehet az egyiket - amely szerint a vírus egy laboratóriumból szabadult el - felettébb valószínűtlennek nevezi. A kínai hatóságok korábban is határozottan tagadták azt az elméletet, amely szerint a vírus a Vuhani Virológiai Intézet laboratóriumából juthatott ki.

Ez a legvalószínűbb

Legvalószínűbb feltevésként a jelentés azt nevezi meg, hogy a vírus denevérről egy közvetítő fajon keresztül terjedt át az emberre, ezt követi a denevérről emberre történő közvetlen átterjedés, és megemlíti - ám szintén nem tartja valószínűnek - az élelmiszeren át történő fertőzés lehetőségét. Noha a járvány későbbi szakaszában Peking többször azt közölte, hogy az egészségügyi hatóságok vizsgálata szerint több állampolgára importált mélyhűtött élelmiszerekkel kapcsolatba kerülve fertőződött meg, a kutatás szerint nem valószínű, hogy az ilyen fertőzések járvánnyá nőnének.

Négy elméletet tartalmaz az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és Kína közös jelentése az új koronavírus eredetével kapcsolatban. Fotó: Getty Images
Négy elméletet tartalmaz az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és Kína közös jelentése az új koronavírus eredetével kapcsolatban. Fotó: Getty Images

Felmerült némi kétely

Az AP leszögezi, hogy a tanulmány - amelyhez a hírügynökség egy WHO-tagország Genfben állomásozó, magát megnevezni nem kívánó diplomatáján keresztül jutott hozzá - sok kérdést hagy megválaszolatlanul, ám alaposan kifejti az eddigi kutatási eredményeket. A tanulmány közzétételét már többször elhalasztották, és emiatt felmerült a kétely a kínai fél őszinteségét illetően, Peter Embarek, a WHO munkatársa azonban pénteken azt mondta, folyik a fordítómunka és az adatellenőrzés, és vélhetően néhány napon belül nyilvánosságra hozzák az anyagot.

A kiszivárogtatott jelentésben szereplő feltételezések egyébként nem különböznek attól, amit Peter Ben Embarek, a közép-kínai városban folytatott vizsgálattal megbízott, független szakértőkből álló WHO-küldöttség vezetője mondott február 9-i vuhani sajtótájékoztatóján.

Koronavírus: elkezdtünk félni a nyilvános helyektől Több mint egy éve tart a pandémiás helyzet, ez alatt az idő alatt pedig sokakban félelem alakult ki a nyilvános helyekkel szemben. Mivel van esély rá, hogy ez az érzés az után is megmarad, hogy lazul a szigor, és az élet lassan, de biztosan visszatér a régi kerékvágásba, az érintetteknek fontos tudniuk, mivel küzdhetik le rettegésüket. Cikkünkben szakember ad hasznos tanácsokat ehhez.

Peter Embarek vezette azt a WHO-delegációt, amely januárban ellátogatott a járvány első ismert gócaként elhíresült közép-kínai Vuhanba, amelynek nagybani piacáról az első fertőzötteket jelentették. A küldöttségnek amerikai, japán, orosz, brit, holland, dán, ausztrál, vietnami, német és katari tudósok voltak a tagjai, és nem csak a WHO-t, de az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetét (FAO) és az Állategészségügyi Világszervezetet (OIE) is képviselték. A héten közzéteendő jelentés nagyrészt a Vuhanban végzett vizsgálatokon alapul, egyúttal leszögezi azt is: nem lehet teljes biztonsággal nyilatkozni a vuhani piac szerepéről a járvány kapcsán, sem arról, hogyan került a fertőzés a piacra.

WHO-főigazgató: minden elmélet figyelmet érdemel

A COVID-19-járvány eredetével foglalkozó jelentésben szereplő elméletek elmélyültebb tanulmányozást igényelnek - közölte Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója. "Minden elmélet megfontolás alatt van és mindaz, amit eddig láttam, további, teljeskörű tanulmányozást érdemel" - mondta hétfői genfi sajtótájékoztatóján Gebrejeszusz. A főigazgató közölte, hogy a jelentést - amely négy elméletet tartalmaz, de előnyben részesíti azt a hipotézist, hogy a SARS-CoV-2 nevű vírus köztes állaton keresztül került denevérről az emberre, azzal a feltételezéssel szemben, hogy a vírus egy laboratóriumból került ki - végleges formájában kedden hozzák nyilvánosságra.

Ismét megosztotta a szennyvízvizsgálatok eredményeit a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). Az elmúlt héten vett minták alapján elmondható, hogy a koronavírus örökítőanyagának szennyvízben kimutatható átlagos koncentrációja stagnál. Négy megyeszékhelyen és öt Budapest-környéki településen azonban tovább romolhat a helyzet. Ha kíváncsi a részletekre, kattintson korábbi cikkünkre .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett napsütés is várható. Ott főleg záporok alakulhatnak ki, kis eséllyel az ég is megdörrenhet, másutt időszakos eső várható. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A felettünk átvonuló hidegfront hatására a hőmérséklet tovább csökken, a délutáni órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk, ennél melegebb a délkeleti, keleti határvidéken lehet. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra