Tünet nélkül átvészelhető a COVID-19 ezzel a terápiával

Egy új antitest-terápia segíthet megelőzni a COVID-19-betegség súlyossá válását azoknál, akik koronavírus-fertőzöttel élnek egy háztatásban, és ők maguk is elkapták a vírus, azonban tünetmentesek. A formabontó kezeléssel elérhető, hogy az érintetteknél ne is alakuljanak ki panaszok.

Megugorhat a hazai áldozatok száma.

Két szer, a casirivimab és az imdevimab együttes alkalmazásával jó eséllyel megelőzhető, hogy a koronavírusos személlyel együtt élő, pozitív PCR-teszttel rendelkező, ám tünetmentes fertőzötteknél 28 napon belül bármilyen panasz kialakuljon, és esetleg súlyosbodjon az állapotuk - derült ki egy új tanulmányból, amelyről a MedicalXpress is beszámolt. Mint írták, a Meagan P. O'Brien és munkatársai által végzett kutatásba 314 személyt vontak be, akiket 2020 júliusa és 2021 januárja között vizsgáltak.

orvos a rendelőben
Két szer együttes alkalmazása lehet a kulcs. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Biztató eredmények

A kísérlet kezdetén 204-en teljesen tünetmentesek voltak. A résztvevők közül 158-an a casirivimabból és imdevimabból álló antitestkoktélt tartalmazó injekciót kapták meg, míg 156 személynek placebót adtak. A placebót kapottak 29 százaléka tünetmentes maradt a kísérlet idején, míg a valódi terápiában részesült alanyok 42 százaléka úszta meg a panaszok kialakulását, a többiek pedig átlagosan 5,6 nappal rövidebb ideig küzdöttek a kellemetlen szimptómákkal, mint a kezelés nélküli koronavírus-fertőzöttek . A szerek hatására rövidült továbbá az az időintervallum is, amíg az alanyok szervezetében magas volt a vírusterhelés.

A tanulmány szerzői szerint ez a terápia - amennyiben engedélyezik alkalmazását a pozitív PCR-teszttel rendelkező, de tünetet nem mutató személyeknél - segíthet megelőzni a COVID-19-betegség súlyossá válását a rizikócsoportokba tartozók körében, például az immunhiányos személyeknél.

Érdekes dolog derült ki az omikron variánssal fertőzöttekről.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!