Több tucat fertőzöttje van egy új vírusnak Kínában

Feltehetően cickányokról terjedt át zoonózisként az emberre egy új vírusos megbetegedés Kínában. A Langya névre keresztelt vírust eddig 35 fertőzöttnél mutatták ki.

Az új koronavírus (SARS-CoV-2) felbukkanása óta kétségtelenül nagyobb figyelmet kapnak világszerte az állatról emberre terjedő fertőzések. Mindazonáltal a fertőző betegségek szakértői már hosszabb ideje figyelmeztetnek, hogy a klímaválság elmélyülésével és a természet pusztításával mind magasabbra szökik annak kockázata, hogy különféle állati vírusok elkezdjenek az emberi populációkban is keringeni. Éppen egy ilyen zoonotikus fertőzésre bukkant egy nemzetközi kutatócsoport Kína Santung és Honan tartományában még 2018 végén. A felfedezésről hivatalosan a múlt héten számoltak be a New England Journal of Medicine című folyóiratban publikált tanulmányukban – írta meg a The Guardian.

cickány
A Langya vírus feltehetően cickányokról ugrott át az emberre. Fotó: illusztráció, Getty Images

Mindeddig összesen 35 embernél mutatták ki a fertőzést, amelyet egy korábban ismeretlen vírus, a Langya okozott. A betegség minden esetben lázzal jelentkezett, amelyhez olyan tünetek társultak, mint a kimerültség, levertség, köhögés, étvágycsökkenés és izomfájdalmak. A Langya az úgynevezett henipavírusok nemzetségébe tartozik, így rokona az egyaránt erősen virulens és magas halálozási arányú Hendra- és Nipah-vírusnak. Ezzel együtt Wang Linfa, a szingapúri Duke-NUS Medical School professzora, a mostani tanulmány társszerzője rámutatott: az eddig ismert megbetegedések nem voltak sem súlyosak, sem halálos kimenetelűek, így pánikra egyelőre nincs ok.

A témában zajló vizsgálatok alapján valószínűsíthető, hogy a Langya állati rezervoárjai a cickányok. A kutatók összesen 262 vadon élő példányt teszteltek, és ezek negyedének szervezetében találták meg a vírus örökítőanyagát. Emellett a házi kecskék 2 és a kutyák 5 százalékánál szintén kimutatták a kórokozót. Egyelőre nem tisztázott, hogy a fertőzés emberről emberre képes-e terjedni. A 35 beteg többsége a mezőgazdaságban, egy kisebb részük gyárakban dolgozik. „Kilenc páciens esetében végeztünk kontaktkutatást. Tizenöt közeli kontaktnak számító családtag körében nem találtuk nyomát Langya okozta fertőzésnek, a minta azonban túl kicsi ahhoz, hogy meghatározható legyen belőle, terjedhet-e emberről emberre a fertőzés” – emelték ki a tanulmány szerzői.

Francois Balloux, a University College London biológusa a Twitteren úgy kommentálta a frissen bejelentett felfedezést, hogy az eddigi eredmények alapján egyáltalán nem úgy tűnik, hogy a Langya képes lenne megismételni a SARS-CoV-2 okozta pandémiát. A vírus kevésbé veszélyes, mint más henipavírusok, és valószínűleg nem is terjed könnyen emberről emberre. „A felfedezés ezzel együtt újabb emlékeztető a lappangó veszélyre, amelyet a vad- és háziállatok populációiban cirkuláló, az embert potenciálisan megfertőzni képes számos patogén okoz” – húzta alá Balloux.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!