Szex közben les ránk a makacs baktérium

A Mycoplasma genitalium egy kevéssé ismert szexuális úton terjedő betegség, amely valójában elég gyakori. Jobb félni tőle, mert egyes esetekben csak nehezen kezelhető.

Egy brit és amerikai adatokon alapuló becslés szerint a fejlett országokban a 16-44 éves korosztály legalább egy százaléka fertőzött a Mycoplasma genitaliummal. Így ez az egyik leggyakoribb szexuális úton terjedő betegség, a jól ismert gonorrheánál is sokkal gyakoribb.

Sokan hiszik azt, hogy a Mycoplasma genitalium egy új szexuális úton terjedő fertőzés (STD), de a baktériumot már 1981-ben azonosították. Akkor azonban a kutatóknak még nem voltak megfelelő vizsgálati eljárásaik a betegség tanulmányozására, így a kapcsolatot a Mycoplasma genitalium és a szexuális aktivitás között csak a 1990-es években tudták kimutatni - mondta el Lisa Manhart, a University of Washington epidemiológia professzora.

Nemi úton terjedő betegségek: az öröm ára Századunk (és évezredünk) utolsó szakasza elődeinknek elképzelhetetlen változásokat, az élet egyes területein forradalmi nyitásokat hozott. Talán sehol sem annyira látványos ez a folyamat, mint a testiség területén. Kattintson a részletekért! Egy tanulmány hozzáteszi, hogy a szexuális úton való terjedés olyan embereknél nyilvánvalóan gyakoribb, akiknek legalább négy új szexuális partnerük volt az elmúlt évben, azokhoz képest, akiknek legfeljebb egy új partnerük volt 12 hónap alatt.

A baktérium terjedésének valószínűségét növeli a védekezés nélküli szex. Az International Journal of Epidemiology folyóiratban közölt tanulmány szerint pedig nem voltak fertőzöttek azok, akiknek még sohasem volt szexuális kapcsolatuk.

A Mycoplasma genitalium egy kevéssé ismert szexuális úton terjedő betegség
A Mycoplasma genitalium egy kevéssé ismert szexuális úton terjedő betegség. Fotó: iStock

A férfiak körében a baktériumok gyulladást okoznak a húgycsőben, ami égő fájdalmat okoz vizelés vagy ejakuláció közben.

A nőknél kevésbé egyértelműek a tünetek, de a baktérium részes a méhnyak gyulladásában, valamint a medencei gyulladásos betegségek és a női reproduktív szervek megbetegedésében, ami alhasi fájdalomhoz vagy szex közbeni vagy vérzéshez vezethet. Súlyos esetekben a medencei gyulladásos betegségek meddőséghez vezethetnek.

"A legtöbb kutatás jelenleg a nőket érő Mycoplasma genitalium fertőzéseket próbálja jobban megérteni" - mondta Manhart. Az orvos és kollégái egy közelmúltban megjelent tanulmányban megállapították, hogy a méhnyak gyulladásának , a kismedencei gyulladásnak és a koraszülésnek kétszer olyan magas a kockázata baktériummal megfertőzött nőknél, amit az attól mentesek között. A lehetséges szövődményeket azonban eddig nem tudták pontosan feltárni.

Ugyanakkor kutatások szerint a fertőzött férfiak 94 és a nők 56 százalékánál nem voltak tünetek. Ez a kutatóknak azért okoz nehézséget, mert pusztán a tünetek alapján egyelőre nehezen különíthetők el a Mycoplasma genitalium és más baktériumok okozta fertőzések, pedig ez a megfelelő kezeléshez fontos volna.

Az antibiotikumok általában ajánlottak a húgycsőgyulladás kezelésére, de a méhnyak és a kismedencei gyulladás esetében nem túl hatékonyak. Ha a más nemi úton terjedő betegségek kezelésére használt gyógyszerek alkalmazása után nincs javulás, akkor az orvosok gyanakodhatnak, hogy a Mycoplasma genitalium okozza a panaszokat. Az orvosoknak ezért még meg kell találniuk azokat az antibiotikumokat, amelyek hatékonyabbak e baktérium ellen. Szerencsére az esetek többségében egy ötnapos hagyományos antibiotikumkúra segít megszüntetni a fertőzést.

Forrás: Livesience.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.