Rusvai: anomális, hogy most is terjed a koronavírus

A növekvő esetszámokra reagálva Rusvai Miklós virológus elmondta, a nyári koronavírus nagyon szokatlan, eddig ugyanis kevésbé volt jelen a vírus a legmelegebb hónapokban, a többi légúti megbetegedéshez hasonlóan.

Nem nyárra, inkább őszre időzítené Rusvai Miklós virológus a koronavírus elleni védőoltások emlékeztető adagjának beadatását. A szakember az ATV Start című műsorának vendége volt a napokban. A beszélgetésben megjegyezte, furcsállja, hogy idén nyáron emelkedésnek indult az új fertőzöttek száma, a koronavírus nyári terjedése ugyanis eddig nem volt jellemző.

koronavírus, majomhimlő, nyár
A koronavírus nyári terjedése eddig nem volt jellemző. Fotó: Getty Images

A regisztrált eset háromszorosa lehet a valódi szám

A műsorban a majomhimlő terjedéséről is szó esett. Felidézték, hogy az elmúlt másfél hónapban négyezernél is több fertőzöttet regisztráltak. Rusvai szerint azonban a valós adat 12 ezer körüli lehet, csak sokan úgy terjesztik tovább a betegséget, hogy nem is tudnak saját fertőzöttségükről. Ennek oka véleménye szerint az, hogy nem mindig a képeken látható, jellegzetes kiütések jelennek meg a betegeken, hanem akár herpesz- vagy pattanásszerű bőrtünetek is kialakulhatnak, amelyek alapján már jóval nehezebb felismerni a majomhimlőt. A betegség lefolyása szerencsére a legtöbbször igen enyhe, és előfordulhat, hogy egy kis torokfájás is társul hozzá.

Szükséges az oltás?

A virológus arról is beszélt, hogy véleménye szerint Magyarországon is szükség lehet a majomhimlő elleni oltási programra, elsősorban az úgynevezett gócoltásra. Ennek lényege, hogy a regisztrált fertőzött közvetlen környezetét oltják be, hogy ők ne terjeszthessék tovább a betegséget.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Túlnyomóan derült lesz az ég, az Alpokalján ás a délnyugati határszélen maradnak felhős tájak. Párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!