Figyelmeztetik a szülőket: továbbra is terjed az RSV a kisgyerekek között

Miközben az influenzajárvány lassan lecseng az országban, a légúti óriássejtes vírus (RSV) egyelőre nem szorul vissza.

Hiába köszöntött be a tavasz, még mindig országszerte nagy számban fordulnak elő légúti kórokozók okozta megbetegedések – hívta fel a figyelmet Surján Orsolya helyettes országos tisztifőorvos az InfoRádió műsorában. Hozzátette, a legfrissebb járványügyi adatokból arra lehet következtetni, hogy az influenzaszerű megbetegedések száma ezen a héten már járványküszöb alá csökkenhetnek. Ugyanakkor az RSV továbbra is cirkulál, és az esetszámok nem csökkennek olyan ütemben, mint az influenza esetében.

köhögő kislány, beteg gyerek az ágyban, nátha, influenza, RSV
Hiába köszöntött be a tavasz, továbbra is sok gyereket betegít meg az országban az RSV. Fotó: Getty Images

A szakember éppen ezért arra kéri a szülőket, hogy legyenek továbbra is elővigyázatosak. Noha az RSV terjedése az egész lakosságot érinti, súlyosabb tünetek jellemzően a két éven aluliak és az idősek körében jelentkezhetnek. A kisgyerekek immunrendszere még nem elég érett, hogy könnyen le tudja küzdeni a betegséget. Ha tehát gyermeküknél fertőzésre utaló tüneteket tapasztalnak, inkább ne vigyék őt a szülők közösségbe. Ezzel lehet a leghatékonyabban elejét venni a járvány terjedésének.

Az RSV-fertőzés tünetei

A légúti óriássejtes vírus okozta fertőzés többnyire náthaszerű panaszokat okoz: orrfolyást, köhögést. Utóbbi az újszülötteknél nagyon jellegzetes, ők ugyanis normál körülmények között nem szoktak köhögni. Ezenkívül felléphet láz, torokfájás, gyengeség, rossz közérzet, étvágytalanság is. Súlyosabb esetekben a vírus megtámadhatja az alsó légutakat is, ami nehézlégzéshez, ziháláshoz, mélyebb és gyakoribb köhögéshez vezet. Súlyos lefolyású betegség esetén kórházi ellátásra, infúzióra és intenzív kezelésre, néhány napos vagy hetes lélegeztetésre is szükség lehet.


ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.