Mégsem a zikavírus okozza a kisfejűséget?

A brazil kisfejűség-járvány eredete továbbra is rejtély. A kutatók egy ideig biztosak voltak benne, hogy a zikavírus okozza a magzatok megbetegedését, de ez nem magyarázza, hogy miért nem tapasztalható ez más országokban, ahol szintén terjed a kórokozó.

Brazíliában mára több mint 1500 megerősített kisfejűségről tudnak. A szomszédos Kolumbiában több mint 12 ezer zikafertőzött terhes nőt regisztráltak, csakhogy ott nincs egyetlen kisfejűségről szóló jelentés sem. Ha tényleg a zikavírus okozza a kisfejűséget, fel kellene bukkannia ott is a nyilvánvaló eseteknek – írja az Index.hu.

A brazil kisfejűség-járvány eredete továbbra is rejtély

A New England Complex Systems Institute (NECSI) kutató szerint a hiányzó esetek megkérdőjelezik a két betegség kapcsolatát. A New England Journal of Medicine című szaklapban megjelent tanulmányban mind a 12 ezer zikatüneteket mutató terhes nőt megvizsgálták március végéig. De egészen május másodikáig nem érkezett jelentés zikás esetekről , akkor azonban négy ilyet jelentettek, ők viszont már nem kerültek be a tanulmányba.

A NASA, az amerikai űrkutatási hivatal tudósai térképeket készítettek a Zika-vírust hordozó szúnyog várható terjedéséről. A térképek segíthetnek feltárni, hogy hol és hogyan lehet a vírus terjesztésében szerepet játszó szúnyogfajt elpusztítani, illetve megtalálni. Részletek!

Lehetséges, hogy időre van szükség, mire a vírus megjelenését követően a kisfejűség is felbukkan. De ez csak spekuláció, s az NECSI jelentésének számai nem mutatnak egy irányba. Márcsak azért sem, mert négy kisfejűségben érintett páciens kimaradt a vizsgálatból, ők ugyanis korábban nem mutatták a zika tüneteit.

Azokban az országokban, ahol eddig nem volt kisfejűség, zikavírust viszont jelentettek, a várható megbetegedési ráta 2 kisfejűség 10 ezer vírusfertőzésre, ami Kolumbiában is megállja a helyét, ha a tanulmányból kimaradt négy megbetegedés alapján összesen 60 ezer zikás esetre következtethetünk.

Forrás: Index.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!