Zika-Járvány
Feloldották a vészhelyzetet a zikavírus miatt
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) feloldotta a zikavírus terjedése miatt február elsején kihirdetett globális egészségügyi vészhelyzetet, ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a zikaláz és szövődményei továbbra is komoly, hosszútávú problémát jelentenek.
Mégsem a zikavírus okozza a kisfejűséget?
A brazil kisfejűség-járvány eredete továbbra is rejtély. A kutatók egy ideig biztosak voltak benne, hogy a zikavírus okozza a magzatok megbetegedését, de ez nem magyarázza, hogy miért nem tapasztalható ez más országokban, ahol szintén terjed a kórokozó.
Vészes sebességgel terjedhet a zikavírus
Amerikai egészségügy szakemberek, elsősorban is a járványügyi központ vezetői azzal számolnak, hogy Puerto Ricóban jelentősen megnövekedhet a zikavírus miatt kóros kisfejűséggel született csecsemők száma. Megnyugtatónak nevezik ugyanakkor, hogy az Egyesült Államok vérellátó központjaiban rendszeres a szűrés, és eddig nem találtak fertőzött vérállományt.
Gyógyszerkereső
A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.