Májgyulladásjárvány fenyeget Budapesten?

Budapesten tízből hat injekciós drogfogyasztó a gyógyíthatatlan, krónikus májgyulladást okozó hepatitis C nevű betegségben szenved.

A TASZ birtokába került adatok szerint 2011 és 2014 között közel kétszeresére nőtt a drogfogyasztók száma Budapesten. A jogvédő szervezet szerint ez azt mutatja, nem riogatás a tűcserék korlátozása kapcsán járványveszélyről beszélni.

A Társaság a szabadságjokokért (TASZ) az Országos Epidemiológiai Központ által tavaly végzett szűrőkampány adataira hivatkozott, miszerint míg 2011-ben még tízből három Index .

Tízből hat injekciós drogfogyasztó hepatitis C-ben szenved

A hepatitis C egy RNS vírus, mely gyakran krónikus májgyulladás okozója. A gyulladás véglegesen és súlyosan károsítja a májsejteket, így a beteg szerv idővel nem tudja ellátni feladatát. Májzsugor, még később - az onkogén vírus révén - májrák alakulhat ki.

A hepatitis C vírus nemcsak a májsejtekben szaporodik és nemcsak azokat támadja. A nyiroksejtekben is megél, valamint ízületi- és bőrpanaszokat, izom- és vesegyulladást is okozhat.

Sajnos jogos a félelmünk, hogy a fiatalok pusztán a kíváncsiság miatt is kipróbálhatják a drogot, nem számolva annak akár az életet veszélyeztető akut hatásaival és a hozzászokás lehetőségével. Éppen ezért kell az iskolások figyelmét időben felhívni erre az elkerülhető veszélyre! Ahhoz, hogy gyermekeinket meggyőző információval láthassuk el vagy észrevegyük a kábítószer-fogyasztásra gyanús jeleket, minden szülőnek tisztában kell lennie a drogokkal kapcsolatos alapvető tudnivalókkal; megjelenési formájukkal, hatásukkal és a beadáshoz szükséges eszközöket is ismerni kell. Tudnunk kell azt is, hogy mi a teendő akkor, ha alapos a gyanúnk arra, hogy csemeténk kábítószert használ. Ezen alapvető ismeretek elsajátításához szeretnék segítséget nyújtani a szülőknek. Kattintson ide az információkért!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Összefüggőbb, vastagabb felhőzet vonul át északnyugatról kelet, délkelet felé, amely legkevésbé a déli, délnyugati megyéket érintheti, azonban délután oda is érkezik (jórészt magasszintű) felhőzet. Helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 26 és 31 fok között valószínű. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.