Drog nélkül felnőni

Ki ne hallott volna a kábítószerek rohamos terjedéséről hazánkban? Az utóbbi időben tranzitországból célországgá váltunk a kábítószerpiac szempontjából és sajnos gyermekeink vannak leginkább kitéve a rászoktatás, illetve a hozzászokás veszélyének.

Igen, sajnos jogos a félelmünk, hogy a fiatalok pusztán a kíváncsiság miatt is kipróbálhatják a drogot, nem számolva annak akár az életet veszélyeztető akut hatásaival és a hozzászokás lehetőségével. Éppen ezért kell az iskolások figyelmét időben felhívni erre az elkerülhető veszélyre!

Ahhoz, hogy gyermekeinket meggyőző információval láthassuk el vagy észrevegyük a kábítószer-fogyasztásra gyanús jeleket, minden szülőnek tisztában kell lennie a drogokkal kapcsolatos alapvető tudnivalókkal; megjelenési formájukkal, hatásukkal és a beadáshoz szükséges eszközöket is ismerni kell. Tudnunk kell azt is, hogy mi a teendő akkor, ha alapos a gyanúnk arra, hogy csemeténk kábítószert használ. Ezen alapvető ismeretek elsajátításához szeretnék segítséget nyújtani a szülőknek.

A szülők többsége úgy gondolja, hogy az ő gyermeke biztosan nem kerülhet kapcsolatba a kábítószerekkel, ezért feleslegesnek, vagy korainak tartja azt, hogy gyermekével a drogokról beszélgessen. Esetleg attól fél, hogy éppen ezzel a beszélgetéssel hívja fel gyermeke figyelmét a kábítószerekre; vagy talán attól tart, hogy nem tud a feltett kérdésekre válaszolni. Ezek felesleges aggodalmak, már az alsó tagozatos kisiskolások szüleinek is rá kell szánni magukat erre a beszélgetésre! Ez a korosztály még maximálisan bízik a felnőttekben, szükségük is van a szülők által felállított szabályokra, mert ehhez igazítják a viselkedésüket.

Egy 6-10 éves gyermeknek már tudni kell, hogy:

  • kiben bízhat meg, veszély esetén kitől kérhet segítséget, tanácsot,
  • kitől fogadhat el enni- és innivalót, gyógyszert ("cukros bácsi"!),
  • mik az ehető, illetve a mérgező anyagok,
  • a gyógyszerek, tabletták csak a beteg embernek valók, az egészségesekre veszélyesek lehetnek.

A 10-12 éves kiskamasz a legfogékonyabb az ismeretlen, tiltott dolgok iránt, egyre kíváncsibb és egyre merészebb is, esetleg már ki meri próbálni a cigarettát vagy az alkoholt. Ebben az életkorban van a legnagyobb jelentősége a drogellenes nevelésnek, ugyanis minél előbb próbálja ki valaki ezeket az "élvezeti szereket", annál nagyobb a rászokás valószínűsége.

Serdülőkori depresszió vagy csupán világvége-hangulat? A gyermek- és serdülőkori depresszió. Kamasz káosz

A kamaszkor nagy próbatétel. A 13-14 éves fiatal gyakran összezavarodik, nem tudja, hogy milyen normáknak megfelelően viselkedjen. Ilyenkor rendkívül fontos a család megértő, segítő szerepe, érzelmi kiegyensúlyozottsága, a felnőttek példamutatása. Célszerű ismételten szóba hozni a drogok káros hatásait; de a kamaszokat nem lehet olyan érvekkel elriasztani, hogy a kábítószerek rákot és infarktust okozhatnak, a tinédzsereknek leginkább a hiúságára lehet hatni, pl.: kellemetlen lesz a lehelete, erősen izzadni fog, csúnya lesz a bőre, romlik a sportteljesítménye stb.

Sok tinédzser azért próbálja ki a drogot, mert fél a kiközösítéstől (társai is kipróbálták már!). A szülőknek ilyenkor fel kell hívni gyermekük figyelmét arra, hogy a barátok elismerését egyéb módon is ki lehet vívni.

Egy 12-14 éves kamasznak már el lehet és el is kell mondani, hogy a kábítószer-fogyasztás és árusítás bűncselekmény, emellett rendkívül veszélyes is, hiszen az egészségkárosító hatás nemcsak azonnal, hanem évek múlva is kialakulhat. A szülőnek ismernie kell gyermeke baráti körét és a szabadidős elfoglaltságait! Ha a gyermek tisztában van azzal, hogy mi is az a kábítószer és hogy annak használata nem mindig vezet a kívánt kellemes közérzet eléréséhez, hanem komoly veszélyekkel is járhat, akkor bízhatunk benne, hogy nem fogja kipróbálni és nem szokik rá.

Hazánkban most már szinte valamennyi kábítószer beszerezhető: főleg a pályaudvarok körül, a diszkókban és az éjszakai bárokban árulják, többnyire borsos áron.

A kábítószer veszedelmes, de elkerülhető ellenség

A drogfogyasztók kb. 80%-a ún. próbálkozó vagy alkalmi droghasználó . Ők inkább a kíváncsiságon túl egy "beavatási ceremónia" részesei akarnak lenni, nem pedig elsősorban a kábulatot keresik. Ezzel szemben a drogfüggő ember nem tud meglenni a drog által létrehozott "feldobott" állapot nélkül, annak ellenére, hogy többnyire tisztában van a veszélyeivel. E két csoport között vannak a hétvégi droghasználók, akik csak a szórakozáshoz szükséges lazaság eléréséhez használják a drogokat, egyébként - állításuk szerint - nincs szükségük a szerre.

A függőség kialakulása általában több hónapos, rendszeres droghasználat következménye. A lelki függőség azért jön létre, mert a drog használata kellemes közérzetet, eufóriát okoz, a drogfogyasztó ennek elérésére vágyik. Testi függőséget csak bizonyos " kemény drogok " okoznak, melyek a rendszeres használat során beépülnek a szervezet anyagcseréjébe, a kívánt hatás eléréséhez egyre nagyobb adagok bevételére van szükség, a drog hiánya esetén pedig akár életveszélyes elvonási tünetek léphetnek fel.

Nincs olyan tényező, amely egyértelműen meghatározná, hogy kiből lesz "drogos" és kiből nem; csak hajlamosító körülmények vannak:

  • sikerélmény hiánya az iskolában és a baráti körben, tanulási nehézségek, kudarcérzés,
  • agresszív magatartás,
  • befolyásolhatóság,
  • a szülőkkel való kapcsolat zavarai, elidegenedés a családtól és a kortársaktól, az érzelmi támogatás és megértés hiánya.

A DROGFOGYASZTÁS TÜNETEINEK FELISMERÉSE NEHÉZ, mert a kamaszkor sokszor hasonló változásokkal jár. Mindenképpen fel kell figyelni a következő változásokra:

  • fáradtság, közönyösség, levertség, kedvetlenség; vagy éppen ellenkezőleg: ok nélküli örömkitörések,
  • megváltozott kapcsolat a családtagokkal, új baráti kör,
  • a tanulmányi eredmény hirtelen romlik, zavart a figyelem és a koncentrációs képesség,
  • feledékenység,
  • indokolatlan félelemérzés, idegesség, türelmetlenség,
  • túl sok, esetleg összefüggéstelen beszéd,
  • az étkezési és az alvási szokások feltűnő megváltozása,
  • az eddigi kedvenc tevékenység, hobbi, sport hanyagolása,
  • saját maga és a környezete hanyagolása,
  • kimaradozás, iskolakerülés.

Természetesen ezek a változások lehetnek a drogfogyasztás jelei is, de lehet, hogy "csak" lelki, családi vagy iskolai problémái vannak a gyereknek. Ha ilyen változásokat észlel a szülő, akkor célzottan keresni kell a következő (főleg testi) tüneteket:

  • bágyadt, aluszékony, ugyanakkor vannak "felpörgetett" időszakai, amikor túl élénk,
  • arca sápadt-szürkés színű, erősen verejtékezik, furcsa illata van, bőre viszket,
  • libabőrös, orrából vízszerű váladék csorog,
  • szemei duzzadtak, véreresek,
  • pupillái a fényre alig reagálnak, tartósan tágak vagy szűkek (morfin, heroin!),
  • bőrén ismeretlen eredetű sebek láthatók, karján a szúrásnyomokat hosszú ujjú ruhával leplezi,
  • gyakran van hányingere és hasmenése, sokat fogyott,
  • mozgásai bizonytalanok, szédül, furcsán gesztikulál,
  • egyre több zsebpénzt kér, mellyel nem tud elszámolni.

Ezek az árulkodó jelek a drogfogyasztás alapos gyanúját vetik fel, amit a következő eszközök, használati tárgyak megléte egyértelművé tehetnek:

  • pipa, cigarettapapír,
  • gyógyszeres fiolák, szemcsepp,
  • ezüstpapír,
  • öngyújtó, borszeszégő, megégetett-kormos kiskanál,
  • citrompótló, citromlé (heroin!),
  • injekciós felszerelés: fecskendő, tű, vattadarabkák,
  • színes tabletták, cukordarabkák, pici bélyegek.

Ha az előzőekben felsorolt tünetek észlelése mellett ezeket az eszközöket is megtalálja a szülő, akkor csaknem biztosra veheti, hogy gyermeke kábítószert fogyaszt.

Mi ilyenkor a tennivaló?

Erre a kérdésre a választ, valamint azt, hogy a legelterjedtebb kábítószerekről mit érdemes tudni, itt olvashatják .

IV. évf. / 9. szám

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.