Ez a 6 kutyafajta hajlamos a májproblémákra – Íme a figyelmeztető jelek

A hepatitisz a máj gyulladásának összefoglaló neve, amely a kutyáknál többféle okból kialakulhat. A leggyakoribb típus a krónikus hepatitis, amely lassan, fokozatosan károsítja a májsejteket. Mutatjuk, milyen tünetek jelezhetik a bajt.

A máj létfontosságú szerepet tölt be a szervezetben. Részt vesz egyebek mellett az emésztésben, a méreganyagok kiszűrésében, az energiaraktározásban, valamint a véralvadáshoz szükséges fehérjék termelésében is. Májgyulladás következtében azonban ezek a funkciók romolhatnak, ez pedig az egész szervezet működésére hatással lehet.

Hepatitisz tünetei kutyáknál

A betegség korai szakaszában a kutyák nem feltétlenül mutatnak feltűnő tüneteket. Az állapot előrehaladtával azonban már több, könnyebben észrevehető panasz is jelentkezhet – ezek észlelése esetén mielőbb fordulj állatorvoshoz! A PetMD ismertetője alapján összegyűjtöttük azt a 14 tünetet, amely jelezheti, hogy kedvenced is érintett lehet. A lista megnyitásához kattints az alábbi képre!

Melyik fajtáknál gyakori a hepatitisz?

Krónikus hepatitisz többféle okból is kialakulhat. Okozhatja egyebek mellett valamilyen gyógyszer, bakteriális vagy vírusos fertőzés, mérgező anyagokkal vagy vegyszerekkel való érintkezés, rézfelhalmozódás a májban, vagy akár az immunrendszer működési zavara is. Azonban egyes kutyafajták hajlamosabbak a krónikus hepatitisz kialakulására. A veszélyeztetettebb csoportba az alábbi fajták tartoznak:

  • labrador retrieverek,
  • cocker spánielek,
  • dobermannok,
  • bedlington terrierek,
  • uszkárok,
  • springer spánielek.

A betegséget leggyakrabban középkorú vagy idős kutyáknál diagnosztizálják, és egyes kutatások szerint a szukáknál valamivel nagyobb a kockázat.

Hogyan kezelhető a hepatitisz?

A kezelés mindig a kiváltó októl és a betegség súlyosságától függ. Súlyos esetekben – például májelégtelenség vagy annak szövődményei esetén – az állapot sürgősségi ellátást igényelhet. A krónikus hepatitiszben szenvedő kutyák többségének hosszú távú állatorvosi ellenőrzésre és folyamatos kezelésre van szüksége. Megfelelő gondozás mellett azonban sok érintett állat még hónapokig vagy akár évekig is jó életminőségben élhet a diagnózist követően.

Kiemelt képünk forrása: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +16 °C

Általában változóan felhős időre számíthatunk. Néhol fordulhat elő kisebb eső, zápor, az északkeleti határ mentén késő estig zivatar sem kizárt. Az északnyugati szél egyre inkább mérséklődik.Késő este 15, 22 fok várható. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.