Koronavírus: veszélyes lehet a tömeges ünneplés

Az augusztus 20-ai tömeges ünneplés hatása nagyjából 10 nappal később, szeptember elején fog látszani. Onnantól lépcsőzetes emelkedés lesz, október elejére pedig már jelentősen felfut majd a koronavírus-járvány negyedik hulláma - véli egy hazai szakértő.

Kíváncsi, mit kér a lakosságtól az orvosi kamara a 4. hullám küszöbén? Kattintson ide!

A járványügyi szakemberek egyetértenek abban, hogy szeptember-október környékén kirobban a koronavírus-járvány negyedik hulláma - mondta a Spirit FM Aktuál című műsorában Rusvai Miklós virológus. A szakember úgy fogalmazott, Magyarországra nézve is figyelmeztető jel lehet az, ami Izraelben és Nagy-Britanniában történik.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus Magyarország,
10 nap múlva látjuk majd a tömegrendezvények következményét. Fotó: illusztráció, Getty Images

Sok fertőzött lesz, de kevesen betegednek meg

A szakember rámutatott arra, hogy nagyon fontos különbséget tenni a fertőzöttek és a betegek között: az oltottak is megfertőződhetnek, de jellemzően nem betegednek meg - a védőoltásnak tulajdonképpen ez a célja. A megfertőződő oltottak így tehát csak a fertőződési statisztikát rontják majd, a kórházakra azonban ők nem helyeznek plusz nyomást - magyarázta Rusvai. Arról is beszélt, hogy Izraelben 67 százalék körüli a teljesen beoltottak aránya, most mégis magas a fertőzöttség, a betegek száma azonban nem ugrott meg olyan jelentősen, sőt: a súlyos COVID-19 -es betegek szinte kizárólag az oltatlanok csoportjából kerülnek ki.

Lesz még böjtje a tömeges ünneplésnek

A rádióbeszélgetésben arra is kitértek, hogy körülöttünk már szinte mindenütt erősen romlik a helyzet, nálunk azonban még nem emelkedtek meg nagymértékben a számok. Ennek Rusvai elmélete szerint az lehet az oka, hogy az ingázó vendégmunkások és a külföldi turisták jelenlegi, alacsony száma miatt nincs akkora kockázata a koronavírus behurcolásának. A tömegrendezvények és az iskolakezdés miatt azonban jelentős felfutás várható majd a fertőzöttek számában.

Megtelhet a főváros turistákkal az ünnepi hétvégén, de utána is fontos cél marad Budapest idegenforgalmának fellendítése. A szakemberek mindeközben a koronavírus-járvány újabb hullámának berobbanásától tartanak a tömegrendezvény kapcsán. Olvassa el a részleteket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!