Koronavírus: ezt kéri az orvosi kamara a 4. hullám küszöbén

A környező országokban ismét fellángolt a koronavírus-járvány, a nemzetközi példák pedig azt mutatják, hogy még a magas átoltottsági aránnyal rendelkező országokban is gyors terjedés tapasztalható. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) ezért felhívta a figyelmet az oltás felvételének fontosságára, illetve a korábbi, jól bevált óvintézkedések ismételt bevezetésére.

Új koronavírus-variánsra bukkantak egy hazai laboratórium molekuláris biológusai. Kattintson!

Eddig szerencsénk volt a koronavírus új, lényegesen fertőzőbb delta variánsával, de inkább ne kockáztassunk, hiszen már az is itt van közöttünk - figyelmeztetett közleményében az orvosi kamara. Mint írták, a járványügyi helyzet javulásával a szigorú szabályok lazítását a magyar lakosság jelentős része úgy értelmezte, hogy minden visszatérhet a régi, megszokott kerékvágásba. Most korlátozás és ellenőrzés nélkül igénybe vehetőek a tömött éttermek és bevásárlóközpontok, megnyitottak strandok és a szállodák, illetve a tömegközlekedési eszközökön is újra zsúfoltság van. A maszk pedig szinte mindenhonnan eltűnt, nyoma sincs már a védekezésnek - fogalmaztak.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Továbbra is fontos a maszkviselés és az vakcinázás. Ez a férfi szerdán kapta meg az első oltását. Fotó: MTI/Balázs Attila

Még mindig fontos lenne a megelőzés

A kamara szerint most is elengedhetetlen, hogy nagyobb hangsúlyt fektessünk a megelőzésre, hiszen a nemzetközi tapasztalatok alapján még az oltottak sincsenek teljes biztonságban a COVID-19 -től. Rámutattak, hogy bár az oltás nagymértékben csökkenti a komolyabb szövődmények kialakulását, a járvány terjedését megállítani nem - maximum lassítani - tudja, így az oltatlanok továbbra is veszélyben vannak. A szakemberek egyébként a védettségi igazolvány minél szélesebb körű használatát, és a kontakt kutatás hatékonyabbá tételét javasolják.

Távolság, maszk, kézmosás

A Magyar Orvosi Kamara továbbra is elővigyázatosságra ösztönzi a lakosságot. Ez azt jelenti, hogy újra ügyelnünk kellene a biztonságos távolság megtartására, zárt térben maszkot kellene viselnünk, és nem szabadna megfeledkeznünk a kézmosás és kézfertőtlenítés szabályairól sem.

A MOK azonban nemcsak a lakosság, hanem a döntéshozók felé is intézett néhány kérést. Azt szeretnék elérni, hogy a koronavírus-járvány negyedik hullámának küszöbén minden hatékony eszközt igénybe vegyenek annak érdekében, hogy a magyar lakosságot a védőoltás beadatására ösztönözzék. Ehhez mobil oltópontok létesítését javasolják a rendezvényeken, illetve azt, hogy a hátrányosabb helyzetű településeken élőkhöz is vigyék közelebb az oltást. "Ezeken a mobil oltópontokon lehetőség szerint egydózisú vakcinát alkalmazzanak, és jutalmazzák az oltást felvevőket egy kis ajándékkal" - tanácsolták.

Ma már más módszerekkel dolgoznák föl a kutatók a rendelkezésükre álló koronavírus-adathalmazt. A korábbi hibákból egy új, vagy egy velünk maradó járvány esetén is sokat tanulhatunk. Olvassa el a részleteket!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra