Koronavírus: újabb halottak, több fertőzött Európában

Ismét rekordszámú ember halálát okozta a koronavírus-járvány a közép-kínai Hupej tartományban, ráadásul már Hongkongban is van halálos áldozat. Közben Németországban újabb fertőzöttet találtak.

64-en haltak meg hétfőn

A koronavírus-fertőzés 64 ember halálát okozta hétfőn a járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományban - derül ki a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság kedden közzétett adataiból. A járvány következtében hétfő éjfélig elhunytak száma ezzel a tartományban 414-re emelkedett, míg az összes ott diagnosztizált fertőzötté 13 522-re. Az új típusú koronavírus (2019-nCoV) legsúlyosabban a tartomány székhelyét, Vuhant érinti, ahol az ország összes fertőzöttjének csaknem egyharmadát diagnosztizálták, és hétfő éjfélig összesen 303 beteg veszítette életét.

A helyi idő szerint kedden reggel 10 óráig közzétett adatok szerint a vírus eddig országosan 20 471 embert fertőzött meg, ám a betegség halálozási aránya Hupejen kívül igen alacsony, hiszen az eddigi közel hétezer megbetegedésből 11 bizonyult végzetesnek az ország egyéb régióiban.

Már Hongkongban is van halálos áldozat

A South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán számolt be róla, hogy az egyik hongkongi fertőzött is meghalt, ezzel a járvány első halálos áldozatát szedte a városban. A 39 éves hongkongi férfi helyi idő szerint kedden reggel hunyt el a hongkongi Princess Margaret Kórházban, halálát váratlan szívleállás okozta - erősítette meg a lapnak három egészségügyi forrás.

Koronavírus: új dolog derült ki a terjedéséről - részletek itt!

A férfinél, aki a fertőzésen kívül is meglévő egészségügyi problémákkal küzdött, Hongkongban tizenharmadikként diagnosztizálták az új koronavírus okozta megbetegedést. A fertőzést minden valószínűség szerint a járvány gócpontjának számító, közép-kínai Vuhan városában kaphatta el, ahová január 21-én utazott. Hongkongba két nappal később tért vissza vonattal, majd január 31-én jelentkeztek nála aláztünetei. A férfi az édesanyjával élt, akinél február 2-án szintén fertőzést diagnosztizáltak, amelyet feltehetően fiától kapott el, ő maga ugyanis nem utazott a közelmúltban.

Hongkongban a legfrissebb adatok szerint 15 fertőzöttet diagnosztizáltak, a hongkongi férfi halálával pedig kettőre emelkedett a betegség folytán a szárazföldi Kínán kívül elhalálozottak száma. Az első esetet a Fülöp-szigetekről jelentették vasárnap, ott egy 44 éves, vuhani férfi halt bele a súlyos tüdőgyulladást okozó fertőzésbe. A kínai férfi és vele utazó élettársa, akinél szintén kimutatták a fertőzést, Hongkongon keresztül utazott a Fülöp-szigetekre.

Tovább szedi áldozatait az új típusú koronavírus
Tovább szedi áldozatait az új típusú koronavírus

A hongkongi vezetés a járvány terjedésének megfékezésére csütörtöktől drasztikusan csökkentette az átjárást Kínából. Carrie Lam hongkongi kormányzó hétfőn további forgalomkorlátozásokat jelentett be, miután a hongkongi egészségügyi dolgozók körében sztrájkot hirdettek annak érdekében, hogy rábírják a kormányzatot az anyaország és a város közötti teljes határzár életbe léptetésére. A sztrájkhoz hétfőn több mint 2400 kórházi dolgozó csatlakozott.

Újabb fertőzöttet találtak Németországban

Közben tovább emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma Németországban, a kórokozót országszerte 12 fő hordozza bizonyítottan. A bajor tartományi egészségügyi minisztérium hétfő késő este kiadott közleménye szerint az új fertőzött a Webasto nevű autóipari beszállító cég munkatársa. Így egy nap alatt két fővel emelkedett az új koronavírussal fertőzöttek száma Németországban.

Hétfőn korábban egy gyereknél mutatták ki a kórokozót, ugyancsak Bajorország tartományban, egy olyan családban, amelyben az édesapa és egy másik gyerek is fertőzött. Az édesapa szintén a Webasto munkatársa, éppen úgy, mint az összes többi - mind a hét - felnőtt bajorországi beteg. A németországi esetek így továbbra is Bajorországra koncentrálódnak, a 12 fertőzött közül tíz él a tartományban.

A bajorországi esetek kivétel nélkül összefüggésben állnak az első fertőzéssel, amely a Webasto egyik továbbképzésén történt január 21-én a társaság központjában, a München melletti Stockdorfban. A vállalati tanfolyamon egy kínai alkalmazottról terjedt át a vírus egy helyi munkatársra. A sanghaji nő németországi útja előtt meglátogatta szüleit a járvány gócpontjában, Vuhan térségében. A továbbképzés idején tünetmentes volt. Szervezetében hazatérése után, január 26-án mutatták ki a vírust. Ez volt az első olyan eset, amikor a vírus Kínán kívül terjedt emberről emberre.

A Bajorországon kívüli két fertőzöttet a járvány központjából, a kínai Vuhanból a hét végén hazaszállított német állampolgárok között találták. Őket is kórházban, elkülönítve helyezték el, állapotuk ugyancsak stabil.

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25, +30 °C
Minimum: +11, +16 °C

Délelőtt a napsütés mellett fátyol- és gomolyfelhk is lesznek az égen, de ezekből csapadék nem alakul ki. Délután a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett időnként megnövekszik a felhőzet, elvétve egy-egy zápor kialakulása sem zárható ki. A szél napközben mérsékelt nyugati lesz. Hajnalban 11, 16 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 25, 30 fok között alakul.

Egészséget befolyásoló hatások:

Magas pollenkoncentráció