Koronavírus: így táborozhatnak idén a gyerekek

A koronavírus-járvány kedvező alakulásának köszönhetően idén is mehetnek nyári táborba a gyerekek. A fertőzés terjedésének megelőzése érdekében azonban szigorúan be kell tartani bizonyos szabályokat.

Sikerült visszaszorítani a koronavírus-járvány harmadik hullámát, ezért egyre inkább visszatérhetünk a korábban megszokott életünkhöz. Ennek részét képezi az is, hogy a gyerekeknek idén sem kell lemondaniuk a nyári táborokról. Bizonyos óvintézkedéseket azonban a szervezőknek és a résztvevőknek is be kell tartaniuk. A legfontosabb szabályokat a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) gyűjtötte össze .

Egy szabály mind felett

A legfontosabb szabály az, hogy a táborokban kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató, illetve magát egészségesnek érző gyermekek vehetnek részt. Erről nyilatkozni is szükséges. Emellett - szintén a koronavírus-fertőzés terjedésének megelőzése céljából - a 18 év feletti szervezőktől és segítőktől elvárás, hogy rendelkezzenek védettségi igazolvánnyal, valamint ők is tünetmentesek legyenek. Ezek a szabályok mindenkire vonatkoznak, függetlenül a tábor helyszínétől, tematikájától és formájától.

Így védhetjük meg gyerekeinket a koronavírustól - kattintson!

A tábor működtetése során a szervezőknek törekedniük kell a csoportok egymástól való elkülönítésére, illetve a 1,5 méteres védőtávolság folyamatos betartására - mind a foglalkozások, mind étkezések, mind pedig a szociális helyiségek használata során. Az ottalvós táborokban lehetőség szerint az ágyak elhelyezésénél is ügyelni kell a megfelelő távolságra. Érdemes előnyben részesíteni a szabadtéri foglalkozásokat, kerülni kell azonban a szoros személyes érintkezéssel járó tevékenységeket, például a birkózást. Zárt térben történő foglalkozások esetén pedig - a kórokozók koncentrációjának minimalizálása érdekében - kiemelt figyelmet kell fordítani a fokozott és folyamatos szellőztetésre, nyilván az időjárás és a környező forgalom függvényében.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus Magyarország,
A gyerekeknek idén sem kell lemondaniuk a nyári táborokról.Fotó: Getty Images

Tisztaság: fél egészség

A tábor működtetése során különös figyelemmel kell lenni a személyi higiéné betartására. Ennek alapja a gyakori és alapos szappanos kézmosás, illetve a kézfertőtlenítés, az arc érintésének elkerülése, és a köhögési-tüsszentési etikett betartása. Ezek ugyanis továbbra is a koronavírus -fertőzés megelőzésének legfontosabb eszközei. Fontos, hogy a szabályokat a gyerekek és a szervezők egyaránt betartsák, ezért javasolt erről részletes, az adott korosztálynak megfelelő szintű tájékoztatást is adni a tábor kezdete előtt. Ajánlott továbbá megfelelő mennyiségű papírzsebkendőt, a higiénikus kéztörléshez pedig papírtörlőt biztosítani.

A köhögéssel és tüsszentéssel a különböző felületekre került koronavírus inaktiválása érdekében fokozottan ügyelni kell a tábor területének tisztaságára, a napi fertőtlenítő takarítás elvégzésére is. Kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy a gyakran megérintett felületeket - például az ajtókilincseket, a korlátokat, a villanykapcsolókat és a csapokat - vírusölő hatású szerrel fertőtlenítsék. A táborozók által használt játékokat, sporteszközöket és játszótéri eszközöket szintén javasolt rendszeresen fertőtleníteni antivirális szerrel. A felületeken jól alkalmazhatóak az alkoholbázisú gyorsfertőtlenítők, illetve a fertőtlenítő kendők, míg a klórálló padlókat és falburkolatokat klórtartalmú készítményekkel is takaríthatjuk.

Elvárás az is, hogy egendő mennyiségben álljon rendelkezésre vírusölő kéz- és felületfertőtlenítő. A takarítást végző dolgozók részére a megfelelő védőeszköz biztosítása szükséges, de a fertőtlenítést úgy kell megszervezni, hogy az a táborozók egészségét se veszélyeztesse. A szociális helységekben biztosítani kell a szappanos kézmosási lehetőséget is, esetleg vírusölő készítményekkel kiegészítve. A gyermekek lehetőleg csak felnőtt felügyelete mellett használják a kézfertőtlenítőket. Az étkezés helyszínének tisztasága, folyamatos fertőtlenítése is nagyon fontos. A felületek tisztításakor ügyelni kell a környezet vírusmentességének a megőrzésére.

Mi a teendő koronavírus-gyanú esetén?

Amennyiben egy gyermeknél vagy szervezőnél/segítőnél a COVID-19 -betegség jellemző tünetei észlelhetőek, azonnal el kell őt különíteni. Értesíteni kell továbbá a szervezők által előzetesen felkért orvost, aki az érvényes eljárásrend szerint dönt a további teendőkről. Ha az érintett egy gyermek, akkor a szülők értesítéséről is gondoskodni kell. A beteg vagy fertőzésgyanús gyermek felügyeletét ellátó személynek kötelező a kesztyű és a maszk használata.

Post-COVID: a megfertőződött gyerekek felét érinti - olvassa el a részleteket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
D-vitamin
Sokan rosszkor szedik a D-vitamint – ez az ideális időpont a szakértők szerint
testszag
6 szag, amellyel a test jelzi a betegséget – Ha ezt érzed, irány az orvos!
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +31 °C
Minimum: +14 °C

Nyugat, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, de ezzel együtt is várható napsütés - a legtöbb a Tiszántúlon. A nap második felében kissé növekvő eséllyel lehet számítani kisebb esőre, záporra, illetve zivatarra, ám még így is várhatóan az ország nagyobb része szárazon marad. Nagy területen élénk, a Dunántúlon és a középső tájakon helyenként erős lesz a déli, délnyugati szél. A zivatarokat viharos széllökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 35 fok között várható. Ma melegfronti hatásra számíthatunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?