Koronavírus: így kezelhetjük otthon

A koronavírus okozta COVID-19 a betegek nagy részénél nem igényel kórházi ellátást, de hogyan enyhíthetjük a tüneteket otthon?

A koronavírus második hulláma Magyarországon is egyre több embert ér el, már százezernél is több fertőzöttet azonosítottak , és az áldozatok száma is meghaladta a 2500-at. A vírus terjedésében a legnagyobb szerepük azoknak a tünetmentes hordozóknak van, akik tudtukon kívül is tucatnyi embert fertőzhetnek meg. Persze az sem jó, ha a vírus jól érzékelhető tünetekkel jelentkezik, ezekkel ugyanis sok fertőzött hetekig küzd - sőt, több olyan páciensről is tudni, aki még hosszú hónapokkal az után is produkált tüneteket, hogy a vírus már eltűnt a szervezetéből. A tünetek sokszínűsége miatt a COVID-19 kezelése sem egyszerű, de ha nem olyan súlyos a betegség, ami miatt kórházi ellátásra lenne szükség, a tünetek otthon is enyhíthetők.

Azt hitte, koronavírusos, pedig más volt a baja Joggal hihette egy amerikai nő, hogy koronavírus-fertőzött, hiszen tünetei szinte minden kétséget kizáróan erre mutattak. Aztán kiderült, hogy egy sokkal súlyosabb betegségben, mégpedig hantavírus-fertőzésben szenved. Kattintson a részletekért!

Maszkban a karanténszobában

A koronavírus-fertőzésen átesett emberek többségénél csak viszonylag enyhe tünetek jelentkeztek, amelyek rendszerint egy héten belül enyhülnek. Számukra elsősorban a panaszok enyhítése javasolt sok pihenéssel és bőséges folyadékfogyasztással, szükség esetén láz- és fájdalomcsillapítók szedésével. Fontos, hogy a beteg teljesen el legyen szeparálva a többiektől, ugyanis a vírus nagyon könnyen továbbadható még kellő elővigyázatosság mellett is. Ha a fertőzött háztartásában többen is élnek, javasolt kijelölni egy karanténszobát, ahova a betegség ideje alatt senkinek sem lehet bejárása. Az lenne az ideális, ha a beteg külön fürdőszobát is használna, ám ez a legtöbb családban érthető módon nem megoldható. Viszont fontos, hogy a közös használatú helyiséget naponta többször is kiszellőztessük és rendszeresen fertőtlenítsük.

A beteg számára kijelölt karanténszobában szintén nagyon fontos az állandó szellőztetés, illetve a fertőzött azzal is védheti a vele egy háztartásban élőket, ha bent a lakásban is maszkot visel. A ruháit a megengedett legmagasabb hőfokon kell kimosni - ha a háztartásban élő másik személy mosná a fertőzött ruháit, azokhoz kesztyűben nyúljon, vagy pedig alaposan mossa meg és fertőtlenítse utána a kezét - javasolja a Mayo Clinic cikke.

Hogyan kezeljük otthon a COVID-19-et?

A COVID-19-et sajnos nem tudjuk meggyógyítani, az otthoni kezelés lényege így az influenzához hasonlóan a tünetek enyhítése, illetve a szervezetünk védelmi képességeinek megerősítése. Az immunrendszerünk életünk folyamán számtalan vírussal és baktériummal találkozott már, ideális esetben ahogy az összes többivel, így a koronavírussal is megbirkózhat. Mi csak segíthetjük abban, hogy megfelelő körülményeket biztosítunk a kórokozó elleni harcra.

A koronavírus változatos tünetekkel jelentkezhet. Fotó: Getty Images
A koronavírus változatos tünetekkel jelentkezhet. Fotó: Getty Images

A Maryland Egyetem honlapján tünetekre lebontva mutatja be, hogy mi a teendőnk, hogy a lehető leghamarabb leküzdhessük a betegséget. Láz

Kisebb hőemelkedés esetén nem kell azonnal lázcsillapítóért nyúlni, a magas lázat azonban tanácsos gyógyszeresen kezelni. A beteg maradjon ágyban és pihenjen, amennyit csak tud. Fontos továbbá a bőséges folyadékfogyasztás is, lázasan ugyanis izzadunk, ami miatt a szervezetünk is gyorsabban kiszárad. A víz vagy a meleg tea a legjobb választás - ha utóbbit mézzel fogyasztanánk, várjunk egy kicsit, míg kihűl. Kerüljük viszont a koffeintartalmú italokat, mivel azok csak tovább dehidratálják a szervezetet és a pihenésünket sem segítik.

Köhögés

A bőséges folyadékfogyasztás ez esetben is javasolt, így ugyanis a szervezetünk könnyebben szabadulhat meg a letapadt váladéktól. A meleg italok a gyulladt, duzzadt nyálkahártya miatti tüneteket is enyhíthetik. Nemcsak italban, de ételben is gondolkodhatunk, jó választás lehet például nagyszüleink kedvelt népi gyógymódja, a húsleves. A nátha és influenza ellen már bizonyított kamillás gőzölés is segíthet enyhíteni a panaszainkat.

Légszomj

A betegség egyik gyakori tünete a nehézlégzés is, amelyről sokan még hónapokkal a vírusmentessé válást követően is panaszkodnak. A gyógyszeres kezelés mellett a kontrollált, lassú lélegzetvételek is segíthetnek enyhíteni a légszomj tüneteit. A tünetet sokaknál nem is maga a vírus, hanem az amiatt érzett szorongás váltja ki, érdemes ezért különféle meditációs, relaxációs gyakorlatokat is kipróbálni. Ha szükséges, használjunk inhalátort is, de csak azt, amit az orvos írt fel nekünk - a másnak felírt készítmény nem biztos, hogy enyhíti a tüneteinket, sőt a használata veszélyes is lehet. Javasolt ezeket az eszközöket is rendszeresen fertőtleníteni.

Térdre rogyott a háziorvosi ellátás a járvány miatt Csornán - részletek az nlc.hu cikkében olvashatók.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.