Koronavírus: így csökkenthető az elhalálozás kockázata

Az oltatlanokhoz képest tízszer kisebb a koronavírus-fertőzés valószínűsége azoknál, akik legalább két hete megkapták a védőoltás második adagját. A halálos kimenetelű megbetegedés valószínűsége pedig 14-szer kisebb - közölte a romániai oltási kampány koordinátora.

Az egészségügyi hatóságok nem elégedettek az átoltottság arányával Horvátországban és Szlovéniában, a szakemberek pedig a negyedik hullámra figyelmeztetnek. Kattintson a részletekért!

A romániai oltási kampányt koordináló bizottság (CNCAV) megvizsgálta, hány egy vagy két dózissal beoltott ember kapta el mégis a fertőzést. Arra is kíváncsiak voltak, hogy az érintettek mennyi idővel a vakcina felvétele után fertőződtek meg, és közülük hányan kerültek kórházba vagy intenzív osztályra, illetve hányan haltak meg. Ezeket számokat az adott időpontban olyan beoltottak számához viszonyították, akiket ugyanannyi idővel korábban immunizáltak, majd összehasonlították a beoltatlanoknál mért arányokkal - számolt be róla Valeriu Gheorghita katonaorvos.

Az oltás életet menthet. A kép illusztráció. Forrása: Getty Images

Az első adag vakcina még alig véd a fertőzéstől

A vizsgált három hónapos időintervallumban 25 845 beoltott embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést Romániában. Őket négy különböző idősávba sorolták, majd megállapították, hogy az első adag vakcina (két hét után) 16,3 százalékkal óv meg a fertőzéstől, és 67 százalékban a kórházi kezelést igénylő koronavírus-fertőzéstől .

A CNCAV szakértői azt is meg állapították, hogy a vakcina a teljes oltottság után több mint két héttel viszont már az esetek 90,2 százalékában megvéd a megfertőződés, 92,8 százalékban a kórházi kezelést igénylő megbetegedés és 93,2 százalékban a halálos kimenetelű fertőzés ellen.

Egy nyugdíjas egy év alatt nem találkozik annyi emberrel, mint egy középiskolás egy átlagos iskolai héten - mutatott rá Duda Ernő virológus arra figyelmeztetve, hogy a tanévkezdés kulcsszerepet játszhat majd a koronavírus-járvány újbóli belobbanásában. Olvassa el a teljes cikket!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de átmeneti vékonyodások, szakadozások főleg keleten, északkeleten lehetnek a felhőzetben. Elszórtan továbbra is előfordulhat csepergés, kis mennyiségű eső. Az északi, északkeleti szelet a Nyugat-Dunántúlon és északkeleten időnként élénk, erős lökések kísérik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 8 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős északkeleti tájakon pár fokkal hidegebb is lehet. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!