Koronavírus: félnek a buszsofőrök

A koronavírus-járvány második hulláma sokkal erőteljesebb, mint az első, mégsem vezettek még be a tavaszihoz hasonló védelmi intézkedéseket a tömegközlekedési eszközökön. A járművezetők viszont egyre inkább tartanak a megfertőződéstől.

Aláírásgyűjtésbe kezdtek a BKV-s járművezetők, az Egységes Közlekedési Szakszervezet pedig sürgős védelmet kér a sofőröknek az operatív törzstől. A követelések között szerepel egyebek mellett a vezetőfülke kordonnal való elkerítése, az elsőajtós fel- és leszállás felfüggesztése, valamint a fedélzeti jegyértékesítés szüneteltetése is. A szakszervezeti elnök, Naszályi Gábor az ATV Híradójának úgy nyilatkozott, a dolgozók idegesek és félnek a koronavírus-helyzet miatt.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus Magyarország, koronavírus terjedése, koronavírus tömegközlekedés, koronavírus BKV,
A dolgozók idegesek és félnek a koronavírus-helyzet miatt.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Hetek óta nincs előrelépés

Az érdekvédők már hetek óta sürgetik az intézkedéseket, amelyek garantálják a járművezetők hatékonyabb védelmét a koronavírus-járvány idején. Elmondásuk szerint azonban az illetékesek még mindig nem tettek semmit. "El vagyunk késve. Nem azt szeretném megvárni, míg kialakul egy gócpont, hanem ezt szeretnénk megelőzni. Mert jelen pillanatban ez az egyetlen hatékony módszer, a megelőzés" - mondta Naszályi. Fontos cél továbbá, hogy a sofőrök ne félelemmel induljanak munkába - fűzte hozzá a szakszervezet elnöke.

Más gondok is vannak

Kijárási tilalom: sok család helyzetét nehezíti meg - olvassa el a részleteket!

Az ATV információi szerint egyébként az egyre súlyosbodó járvány ellenére a közlekezési vállalat telephelyein továbbra sem mérnek testhőt, és kézfertőtlenítőt sem biztosítanak a pihenőhelyeken. Egy neve elhallgatását kérő buszvezető pedig úgy nyilatkozott, hogy ő leginkább a szülei egészsége miatt aggódik, de vadidegeneket sem szeretne megfertőzni. Ezért tartaná fontosnak, ha a munkahelye mindent megtenne annak érdekében, hogy a lehető legkisebb eséllyel kapja el munkavégzés közben az új típusú koronavírust .

A Híradó megkeresésére a BKV közölte, hogy a sofőrök utastéri leválasztása és a fedélzeti jegyértékesítés felfüggesztése már megtörtént. Az első ajtós felszállási rend felfüggesztését és a járművek elejének kordonozását azonban nem tervezik.

Mikor térjünk vissza edzeni, miután kigyógyultunk a koronavírus-fertőzésből? A válaszért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti harmadban még délután is számíthatunk erősen felhős tájakra. Reggel, délelőtt keleten néhol előfordulhat szemerkélő eső. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?