Koronavírus: "ez a járvány olyan, mint egy bozóttűz"

Bár a világ egyre több részén kezdik feloldani a pandémia miatt bevezetett korlátozásokat, egy amerikai szakember szerint még korai örülni, mert a járvány második hullámára nem fog lassulni a vírus terjedésének üteme, és még sok millió új fertőzött várható.

Ahogy arról néhány napja a Házipatika.com is beszámolt, Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház (Szent László kórház) infektológus főorvosa a koronavírus-járvány második hullámáról és a vakcináról is meglehetősen pozitívan nyilatkozott. Véleménye szerint a pandémia következő, őszre várható szakasza jóval lassabb lehet, mint az első. Ám a tengerentúlon nem látják ennyire optimistán a helyzetet: Michael Osterholm, a világ egyik leghíresebb epidemiológusa szerint a következő hónapokban még valószínűleg nem fog lassulni a SARS-CoV-2 vírus terjedése.

Így terjed a vírus a vécében Bár az új koronavírus elsősorban cseppfertőzés útján, tehát köhögés, tüsszentés, beszélgetés közben elszabaduló nyálcseppekkel terjed, a fertőzött ember széklete is hordozó lehet. Utóbbira azonban valahogy kevésbé figyelünk, pedig egészségünk megóvása érdekében kiemelten fontos lenne. Friss vizsgálat készült a témában, amely azt mutatta meg, egy olyan hétköznapi cselekedet, mint a vécé lehúzása, hogyan teheti fertőzésveszélyessé a mellékhelyiséget. Részletek itt .

A Minnesotai Egyetem járványokat kutató intézetének igazgatója az NBC televízió hétvégi hírműsorában beszélt arról, hogy amíg nem kerül forgalomba a koronavírus elleni vakcina, addig biztosan nem múlik el a veszély. "A jelenlegi becslések szerint az amerikai lakosság 5 százaléka fertőződött meg, a vírus pedig addig nem fog pihenni, amíg ez az arány eléri a 60-70 százalékot" - jelentette ki és hozzátette, hogy jelenleg úgy látja, az koronavírus okozta pandémiára semmilyen korábbi járványmodell nem illik, mert egészen kiszámítatlan a viselkedése.

Egészségügyi dolgozók a New York-i Maimonides Medical Center kórház COVID-részlege előtt. Fotó: Getty Images
Egészségügyi dolgozók a New York-i Maimonides Medical Center kórház COVID-részlege előtt. Fotó: Getty Images

Nem lehet megállítani a lángokat

"Egyvalamihez tudnál hasonlítani az új koronavírust: olyan, mint egy bozóttűz. Amerre csak fák közelébe ér, tovább lángol és nem fog lassítani" - magyarázta Osterholm. A fák jelen esetben azok az alapbetegségük, koruk vagy immunállapotuk miatt veszélyeztetettebb csoportba tartózó emberek, akik fokozottan ki vannak téve a fertőzésveszélynek. Ez pedig véleménye szerint egészen addig így fog maradni, amíg nem áll rendelkezésünkre több eszköz a megelőzésére és kezelésére.

Az epidemiológus éppen ezért azt tanácsolja, hogy hiába kezdték el feloldani a korlátozásokat az USA legtöbb tagállamában, legyen mindenki továbbra is óvatos. Riasztó ugyanis, hogy sok helyen ismét növekedni kezdett a diagnosztizált COVID-19-betegek száma. 22 államból jelentettek több új fertőzöttet , 21 államban azonban csökkent a számuk, a többi nyolcban pedig stagnál a számuk. A szakember szerint most még nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy az Amerika-szerte zajló tüntetések tehetők-e ezért felelőssé, mivel ezek szabadtéri események, ahol alapvetően kisebb a fertőzés esélye. Ugyanakkor a kiabálás és a könnygáz alkalmazása miatti fokozott köhögés segíti a vírus terjedését.

Felhívta rá a figyelmet, hogy a következő két hét döntő jelentőségű lesz járványügyi szempontból. Ennyi idő szükséges ugyanis ahhoz, hogy a járványügyi adatokból megállapítható legyen, hogy a tömegtüntetéseknek és a korlátozó intézkedések enyhítésének milyen hatása van a koronavírusra.

A floridai Erika Crispnek már elege volt a bezártságból, ezért nagy lelkesedéssel vetette bele magát az éjszakába, amikor véget ért a karantén megnyitottak a szórakozóhelyek. Komoly árat fizetett érte: koronavírusos lett. Az nlc.hu cikkében olvasható történet újabb példa arra, miért nem jó ötlet karanténtemető bulit tartani.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!