Koronavírus: ez a betegek közös pontja

Az orvosok azáltal tudnak hatékonyabban harcolni a járvány ellen, hogy minél jobban megismerik a betegséget. Eddig nagyrészt sötétben tapogatóztak, most viszont úgy tűnik, kezd tisztulni a kép.

Egy kínai kutatócsoport minden eddigi, a koronavírus-járványról összegyűjthető információt, s azokat a bizonyítottan koronavírusos eseteket is elemezte, melyek január 1-je és 20-a között történtek, hogy tisztább képet kaphassanak arról a betegségről. Az új koronavírus-járvány Kínában péntekig csaknem tízezer ember fertőződött meg, és 213 ember halálát okozta. A vírus további 20 országban jelent már meg, s az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön életbe léptette a világméretű egészségügyi vészhelyzeti protokollt. Nem csoda tehát, hogy a kínai kutatók a The Lancet szaklapban megjelent tanulmánya futótűzként terjedt el az interneten, hiszen hiánypótlóan összegezték az eddigi információkat, s új megállapításokkal is kiegészítették azokat.

koronavírus, idős férfi, MTi-fotó
Az idős férfiak nagyobb veszélyben lehetnek. Fotó: MTI/EPA/Narendra Sresztha

Mindenkinek volt tüdőgyulladása

"A kutatás megerősítette azt a korábbi sejtést, miszerint nem biztos, hogy Vuhan város halpiacáról indult a betegség, ugyanis az első 99 betegből csak 49-nek volt valamilyen kötődése hozzá" - idézte az Index.hu a tanulmányt. Mint írják, az érintettek közül ketten voltak olyanok, akik csak vásárolni mentek a piacra, a többi beteg nagyrészt eladó vagy bolttulajdonos volt ott, ezáltal hosszú ideje volt már kitéve a piacon esetlegesen terjedő kórokozóknak.

A tanulmányból kiderült, a betegek nagy része férfi volt, több mint felük szenvedett valamilyen krónikus betegségben, az átlagéletkoruk pedig 55,5 év volt. A kínai járványügyi központ legfrissebb tájékoztatása szerint 1 női betegre 1,2 férfi beteg jut. Az eddigi információk tükrében kijelenthető, hogy a jelenlegi járvány nagyobb eséllyel fertőz meg idősebb férfiakat, akik egyébként is szenvednek valami más betegségben.

A dokumentumban a kutatók leszögezték, egyértelmű, hogy a vírus tüdőgyulladással jár, a vizsgált 99 beteg mindegyike ezzel került kórházba, a többi tünet azonban nem volt ennyire univerzális. Torokfájást mindössze a betegek 5 százaléka tapasztalt, míg lázat és köhögést több mint 80-an. Légszomjról 31 százalék számolt be, míg izomfájdalmat, zavartságot és fejfájást durván tíz százalékuk tapasztalt.

Magas a halálozási arány

A kínai kutatók által vizsgált 99 emberből mindössze 31-en gyógyultak meg, 57 továbbra is kórházban feküdtek, míg 11-en életüket vesztették. Az első áldozat egy 61 éves, a második pedig egy 69 éves férfi volt, akiknek semmilyen lappangó krónikus betegségük nem volt a koronavírus előtt, azonban mindketten régóta dohányoztak, ami valószínűleg legyengítette a tüdejüket. Előbbi szívrohamban halt meg, utóbbival pedig a súlyos tüdőgyulladás, a szeptikus sokk és légzési elégtelenség végzett.

A legelső számok alapján úgy tűnhetett, hogy a betegségnek rendkívül magas, 10 százalék fölötti a halálozási rátája, kizárólag ebből azonban nem igazán lehet következtetéseket levonni. A szám egyrészt még feljebb is kúszhat, ha a még kórházban lévő betegek közül meghal valaki – másrészt viszont vélhetően számos olyan beteg is van, akinek a tünetei annyira enyhék, hogy kórházba sem kerülnek.

Forrás: Index.hu

)
Tiszta levegő (X)

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32, +38 °C
Minimum: +15, +24 °C

Folytatódik a hőhullám. Sok napsütésre készülhetünk, néhol hőzivatarok kialakulása sem zárható ki. Délután 32, 38 fok között alakul a legmagasabb hőmérséklet. Csütörtökön is tovább tart a hőség, front nem érkezik. Gyakoriak lehetnek az alvásproblémák, valamint a fáradékonyság és a dekoncentráltság is. A szívbetegeket nagy terhelés éri, gyakoriak lehetnek a keringési problémák. Kerülje a tűző napsütést, és fontos gondoskodni a rendszeres folyadékpótlásról. Egyre többeknél jelentkezhet fejfájás, migrén is, a tartós hőhullám extrém terhelést jelent. A légszennyezettség közepes, kissé növekszik. A légnyomás alig változik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Megterhelő hőség (Napi középhőmérséklet 25 fok felett várható)