Koronavírus: egyre nagyobb a baj Olaszországban

A koronavírus-járvány egyre nagyobb gondot okoz Olaszországban. Egy nap alatt 1500 új fertőzöttet és 97 új halálesetet regisztráltak az országban.

Az új típusú koronavírus eddig 9172 embert fertőzött meg és 463 áldozatot szedett Olaszországban. Az elhunytak több mint 80 százaléka idős, 70 év feletti személy volt. Jelenleg több mint 4 ezer beteget kezelnek az olasz kórházakban.

A megbetegedések és a halálesetek nagy részét a koronavírus-járvány egyik európai gócpontjának számító Lombardia tartományból jelentették. Hétfőn 24 óra alatt 233-an haltak meg ebben a térségben, a fertőzöttek száma pedig már elérte az 5469-et. 440 beteget intenzív osztályon kezelnek - 8 százalékuk 25 és 44 év közötti, 33 százalékuk pedig 50 és 65 év közötti. A tartományt vasárnap teljes egészében lezárták .

Ilyen a hangulat Olaszországban

A koronavírus rohamos terjedése nagyban megváltoztatta az olaszok mindennapjait. Bár a milánói utcák hétfőn még nem voltak teljesen kihaltak, de aki csak tehette, otthon maradt, és a metrókon sem utazott a szokásos tömeg. Az élelmiszerüzletek kinyitottak, de sokan lemondtak a presszókban szokásos reggeli kávéról. A koronavírus okozta helyzet miatt zárva tartanak a múzeumok, a mozik és templomok, valamint ismét lezárták az egy hete újra megnyílt milánói dómot. A város központi pályaudvarán viszont ezrek várakoztak indulásra, hogy elhagyják a lezárásra ítélt térséget. Sokan autóval költöztek át Toszkána tartományba, és megtelt északról menekülőkkel az üdülőhelyként ismert Elba szigete is.

Bejelentették, hogy azonnali hatállyal lezárják az összes olaszországi sípályát, mivel sokan vakációként értelmezték a koronavírus-fertőzés miatt elrendelt munka- és oktatási szünetet. Két huszonéves fiatalembert pedig feljelentettek, amiért elhagyták a lezárt Parma városát, és a bolognai repülőtérről Madridba akartak utazni.

koronavírus, koronavírus-járvány, koronavírus-fertőzés, Olaszország, karantén
Katonák ellenőzrik az utazókat a lezárt olasz területeken. Fotó: Getty Images

Katonák felügyelik a rendet

Nem a koronavírus az első olyan betegség, amelynek terjedését karanténnal próbálták megállítani. Olvassa el a részleteket korábbi cikkünkben!

A koronavírus-járvány megfékezése miatt bevezetett vesztegzár területeire bevezető országutakon hétfő délutántól megjelentek a fegyveres erők katonái, a rendőrség és csendőrség ellenőrzési pontjai. A térségből ki- és belépni kizárólag engedéllyel lehet: az ehhez szükséges formanyomtatvány már fent van a belügyminisztérium honlapján. A még a területen tartózkodó külföldiek szabadon távozhatnak, de érkezésüket nekik is indokolniuk kell. Aki megsérti az előírásokat, bírságot és több hónap börtönt kockáztat.

Ez egy sötét időszak, ezért minden olasz részéről felelősségteljes hozzáállásra van szükség. A koronavírus elleni harcot csakis közös elkötelezettséggel tudjuk megnyerni - hangsúlyozta Giuseppe Conte miniszterelnök. A jobboldali ellenzék vezetője, Matteo Salvini pedig az EU és az Európai Központi Bank (EKB) azonnali pénzügyi segítségét sürgette Olaszországnak "bármilyen áron és bármilyen összegről is legyen szó".

"Ez még csak a kezdet"

A koronavírus-járvány még csak most kezdődik Olaszországban. A helyzet olyan, amilyen a kínai Vuhanban január elején volt - véli Massimo Galli, a fertőző betegségekre szakosodott milánói Sacco kórház főorvosa. A járvány közben már Rómában is felütötte a fejét, ezért az általában forgalmas, pezsgő főváros most inkább egy elhagyatott szellemvárosra emlékeztet.

A koronavírus okozta helyzet akkora feszültségeket generált, hogy már mintegy 30 olasz börtönben tört ki lázadás. A rabok a látogatások felfüggesztése ellen tiltakoznak, az óvintézkedések hiányára panaszkodnak, valamint amnesztiát követelnek. A déli Foggia börtönéből 50 rab megszökött, a Modena börtönében kitört lázadásban hat rab életét veszítette. Lázadás tört ki a milánói, a palermói és a római börtönökben is. A polgári védelem közölte, hogy keddtől 100 ezer szájmaszkot osztanak szét az olaszországi börtönökben.

Felfüggesztik az olasz járatokat

A kornavírus-járvány alakulása miatt egyre több ország függeszti fel az olaszországi repülő- és hajójáratokat. Legutóbb Marokkó, Tunézia és Albánia jelentett be ilyen korlátozásokat. "Tekintettel a koronavírus olaszországi terjedésére, Marokkó kormánya úgy döntött, hogy további értesítésig felfüggeszti ezeket a járatokat" - írta Twitter-felületén Szaad-Eddin el-Otmáni marokkói miniszterelnök. A rabati kormány néhány órával azután döntött a korlátozásról, hogy Giuseppe Conte olasz miniszterelnök bejelentette: egész Olaszországra kiterjesztik a legmagasabb fokozatú óvintézkedéseket.

Marokkóhoz hasonlóan Tunézia is bejelentette az Olaszországba irányuló vagy onnan érkező repülő- és hajójáratok felfüggesztését. A tuniszi kormány emellett úgy döntött, hogy az eredetileg jövő hétfőtől esedékes iskolai szünetet már csütörtöktől megkezdik. Tunéziában egyébként 5 koronavírus-fertőzöttet tartanak számon, közülük 4-en nemrég tértek haza Olaszországból. Albánia pedig úgy döntött, hogy április 3-áig leállítja a repülő- és kompjáratokat.

Olaszországban egyébként egyméteres távolságot írnak elő a nyilvános helyeken a koronavírus-fertőzés terjedése miatt. Az nlc.hu-n megmutatták, hogy néz ki most a sorban állás az olaszoknál - kattintson ide!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra