Koronavírus: menekülnek Észak-Olaszországból

A koronavírus-járvány miatt több észak-olaszországi térségben is rendkívüli egészségügyi készültség lépett érvénybe. Most tömegek menekülnek délre, de mindenhol ellenőrzik majd a ki- és belépni akaró embereket.

A koronavírus-helyzet miatt életbe lépett új rendelet szerint autósztrádákon, a vasútállomásokon és a repülőtereken is ellenőrizni fogják a rendkívüli egészségügyi készültség alá vont észak-olaszországi térségekből ki- és belépni akaró személyeket. Kizárólag indokolt munkavégzés vagy egészségügyi okok miatt hagyhatják el a vesztegzár alá vont térségeket. Az érintett területekre belépni is csak hasonló indokokkal lehet. Sajtóértesülések szerint a fegyveres erők katonái és a rendőrség ellenőrizheti a rendelkezések betartását.

Az egészségügyi hatóságok szerint a koronavírus további terjedését nagyban befolyásolja az olasz állampolgárok hozzáállása. A korábbi óvintézkedések ellenére ugyanis szombaton például tele volt vásárlókkal Milánó központja, vendégek sokasága ült Padova presszóteraszain és az északi sípályák is teljes kapacitással üzemeltek, pedig már két hete érvénybe lépett az emberekkel teli helyek elkerülésére vonatkozó rendelet. "Az olaszok egy része eddig nem vette komolyan a helyzetet, miközben a kórházak megteltek" - figyelmeztetett Roberto Speranza egészségügyi miniszter.

koronavírus, koronavírus-fertőzés, koronavírus-járvány, karantén, óvintézkedések, korlátozások, pánik, Olaszország
Szájmaszkot viselő utasok egy olasz nemzetközi repülőtéren, Rómában. Fotó: Getty Images

Börtön jár az előírások megszegéséért

A koronavírus megfékezése érdekében előírt intézkedések gyakorlati alkalmazásához Luciana Lamorgese belügyminiszter rendeletet bocsátott ki a helyi hatóságok részére. Ha valaki távozni szeretne egy rendkívüli korlátozás alá eső zónából, szándékát jeleznie kell a rendőrségnél, valamint ki kell töltenie egy formanyomtatványt. Ellenőrzés esetén az érintett ezzel igazolhatja a területről tervezett ki- vagy belépést.

A koronavírus-járvány miatt ezentúl az országutakon és autósztrádákon a városi rendőrség, a sztrádarendőrség és a csendőrség állíthatja meg és ellenőrizheti az autósokat. A vasútállomásokon a vasúti rendőrségnek kell felmutatni az engedélyezett ki- és belépési kérvényt. De hasonló ellenőrzést vezetnek be a térség repülőterein is. Az olasz állampolgároknak meg kell indokolniuk a ki- és belépést, a külföldiek azonban szabadon távozhatnak. Ám ha egy külföldi személy az érintett észak-olaszországi helyszínekre utazna, akkor neki is engedélyt kell kérnie. Új szabály továbbá, hogy Velencében nem szállhatnak le a fedélzetről a tengerjáró hajókkal érkezők. Az intézkedéseket megszegők legalább 200 eurós bírságot, valamint három hónapig terjedő börtönbüntetést kockáztatnak.

Már nincs zöld zóna Olaszországban

Nem a koronavírus az első olyan betegség, amelynek terjedését karanténnal próbálták megállítani. Nézze meg , hogyan vált be az eddigi járványoknál a vesztegzár!

A koronavírus terjedésének megállítására bevezetett intézkedések a tízmillió lakosú Lombardia tartományon kívül 15 másik észak-olaszországi várost is érintenek. A 16 millió lakost érintő területet narancssárga övezetnek nevezték el, Olaszország többi része pedig sárga zóna lett. Ez azt jelenti, hogy az országban jelenleg nincs zöld zóna, vagyis olyan terület, amelyre nem vonatkoznak az óvintézkedések. A narancssárga térséget vasárnap estig nem zárták le, a belügyminiszteri rendelet kiadása után viszont már helyi szinten intézkednek. A térségbe korlátozás nélkül visszatérhetnek azok, akik ott élnek, de az utóbbi napokban nem tartózkodtak lakhelyükön.

Délre menekülnének az olaszok

A koronavírus terjedése miatt északon elrendelt mozgáskorlátozás ugyanakkor ellenőrizhetetlen helyzetet teremtett az egész országban: vasárnaptól tömegesen elkezdtek menekülni az emberek Olaszország déli tartományai felé. A dél-olaszországi Puglia tartomány elnöke, Michele Emiliano azonban azonnali megállásra szólította fel azokat, akik a szigorítások miatt elindultak Olaszország déli térségeibe a hétvégén. "Ha elindultatok, álljatok meg, és térjetek vissza északra. Szálljatok le az első vasútállomáson, ne szálljatok repülőre Bari és Brindisi felé, forduljatok meg az autókkal, és azonnal szálljatok le a buszokról. Ne hozzátok Pugliába a koronavírus-járványt, menekülve a kormányrendelkezések elől" - írta közösségi oldalán Emiliano.

Toscana tartomány is arra kérte a szigorított óvintézkedésektől érintett szomszédos Emilia Romagna és Marche lakosait, hogy ne menjenek át Toscanába. A Dél-Olaszországi tartományok emellett bejelentették, hogy az ország északi részéről érkezőknek két hétig karanténban kell maradniuk koronavírus-fertőzés veszélye miatt.

"Ez azért túlzás"

"Nincs háborús helyzet, nem kell ellátási hiánytól tartani. Továbbra is mindenki nyugodtan utazhat és bejárhat a munkahelyére" - emelte ki Lombardia tartományi elnöke, az önkéntes karanténba vonult Attilio Fontana. Az északkeleti Venetót vezető Luca Zaia pedig aránytalannak nevezte a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedéseket. "Helyeseltem a közösségi élet korlátozását, de ez már túlzás és teljesen betarthatatlan" - nyilatkozta.

Az olasz ellenzék vezetője, Matteo Salvini a koronavírus miatt kialakult a helyzet és az életbe lépett intézkedések azonnali tisztázását sürgeti. A politikus szerint a kormánynak érthetővé kell tennie, ki mit csinálhat, hogyan változnak meg a munkafeltételek, és mi történik az áruszolgáltatással, a gyárakkal és az ingázókkal. "Nem engedhetjük meg, hogy az olaszok ne tudják megkeresni a kenyeret gyerekeiknek" - írta Salvini a közösségi oldalán. Mindeközben több olaszországi börtönben is lázadás robbant ki a látogatások felfüggesztése miatt. A rabok ezenkívül fokozottabb egészségügyi védelmet követeltek maguknak a koronavírus-fertőzés elkerülésére. Emilia Romagnában a modenai börtönben kitört lázadás miatt egy rab meg is halt. A lombardiai Pavia börtönében pedig börtönőröket ejtettek túszul.

Olaszországban egyébként egyméteres távolságot írnak elő a nyilvános helyeken a koronavírus-fertőzés terjedése miatt. Az nlc.hu-n megmutatták, hogy néz ki most a sorban állás az olaszoknál - kattintson ide!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.