Koronavírus: eddig véd az AstraZeneca-vakcina

Az Oxfordi Egyetem által végzett klinikai vizsgálatok szerint a Vaxzevria vakcina legalább egy évig védettséget biztosít. Az AstraZeneca önkéntesek bevonásával továbbá megkezdte az oltóanyag továbbfejlesztett, meglévő új és várható koronavírus-variánsok ellen is hatékony védelmet nyújtó típusa nagy létszámú klinikai vizsgálatait.

Az AstraZeneca a héten közel 600 ezer adag koronavírus elleni védőoltást szállított Magyarországra, ezzel a vállalat idén február 5-e óta már összesen közel 2,3 millió dózis vakcinát juttatott el hozzánk.

Az első AstraZeneca-oltást követően kialakult magas ellenanyagszint legalább egy éven keresztül fennmarad - derül ki a The Lancet folyóirat által pre-print formában publikált eredményekből . Biztató továbbá az is, hogy a közlemény szerint az AstraZeneca-vakcina első és második adagja közötti hosszabb (akár 45 hetes) különbség esetén az ellenanyagszint 18-szoros emelkedését figyelték meg a második dózis után 28 nappal. A hosszabb (45 hetes) adagolási intervallum esetén az antitestkoncentráció négyszer magasabb volt, mint a 12 hetes intervallumnál - vagyis a hosszabb adagolási intervallum nemhogy hátrányos, hanem egyenesen jobb immunválaszt jelent.

Legalább egy évig véd az AstraZeneca-vakcina.
Legalább egy évig véd az AstraZeneca-vakcina. Fotó: Getty Images

A vizsgálatok szerint a második dózist követően legalább 6 hónapos intervallummal adott harmadik adag AstraZeneca-vakcina hatszorosára emelte az ellenanyagszintet, illetve fenntartotta a sejtes immunválaszt. A harmadik dózisként beadott emlékeztető oltás magas neutralizációs aktivitást mutatott az alfa (brit, B.1.1.7), a béta (dél-afrikai, B.1.351) és a delta (indiai, B.1.617.2) variánssal szemben is. Mind a nagy intervallummal adott második, mind a harmadik dózis után kevés oltási reakciót észleltek.

Továbbfejlesztett vakcina: megkezdődtek a klinikai vizsgálatok

Koronavírus: készül az univerzális oltás - részletek itt .

Felnőtt önkéntesek bevonásával megkezdődtek az AZD2816 továbbfejlesztett vakcina klinikai vizsgálatai. A nagy létszámú klinikai vizsgálat első önkéntesei néhány napja kapták meg a vakcina első adagját. A vizsgálat során korábban oltott, illetve oltásban nem részesült felnőtteken vizsgálják a vakcina biztonságosságát és hatásosságát.

A vizsgálatba 2250 résztevőt várnak az Egyesült Királyság, Dél-Afrika, Brazília és Lengyelország területén. Az AZD2816 oltást olyan önkéntesek kaphatják, akik:

  • korábban felvették a COVID-19-vakcina két adagját (akár AstraZeneca-, akár mRNS-alapú oltóanyagot), és a második oltás után minimum 3 hónap eltelt, vagy
  • korábban nem kaptak COVID-19 elleni oltást (ők 4-12 hét különbséggel 2 adagot kapnak), vagy
  • egy adag AstraZeneca-oltás után ezt az oltóanyagot kapják második dózisként 4 hét elteltével.

Ugyanaz a technológia, némi módosítással

Az AZD2816 oltóanyagot ugyanazon adenovírusvektor-technológia alapján fejlesztik, mint az AstraZeneca-vakcinát, de olyan módosítással, amely jobb hatékonyságot biztosít a koronavírus újabb variánsai ellen. A vizsgálat eredményei még ebben az évben várhatók, és - amint rendelkezésre állnak - az AstraZeneca késlekedés nélkül benyújtja azokat a törzskönyvező hatóságoknak az új generációs emlékeztető oltás engedélyezése érdekében .

Gyerekek is kerültek lélegeztetőgépre, a járvány felszámolása csak oltással lehetséges - véli Gárdos László, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke. Olvassa el cikkünket !

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Általában borult idő várható, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott néhol a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik. Eleinte még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen havas esőbe, fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot, a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben különösen a magasabban fekvő helyeken tartós ónos esőre is számítani lehet. Legtovább, egészen az esti, késő esti órákig kiemelten az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb térségében tarthat ki a havazás, arrafelé általában 5-10 cm friss hó is hullhat, mely egyre többfelé olvadni kezd. Ennél kisebb mennyiség átmenetileg másutt is előfordulhat. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Késő este is hasonló értékekre lehet számítani, enyhül az idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.