Koronavírus: bezárnak a fővárosi bölcsődék, óvodák

Hétfőtől fokozatosan bezárnak a fővárosi óvodák és bölcsődék - jelentette be budapesti sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely főpolgármester. Nem lehet majd az első ajtón felszállni a tömegközlekedési eszközökön, és nem nyitnak ki a gyógyfürdők, valamint az állatkert sem.

Bezárnak a bölcsődék, óvodák, de lesz ügyelet

Koronavírus: karanténnál ezt kell kiragasztani az ajtóra - részletek cikkünkben !

Az operatív törzs szombati sajtótájékoztatóján derült ki , hogy még a hétvégén elkészül az a kormányrendelet, ami visszaadja a rendelkezési jogot az önkormányzatoknak az óvodák és a bölcsődék bezárása felett. Nem sokkal ezután Karácsony Gergely budapesti sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy hétfőtől fokozatosan bezárnak a fővárosi óvodák és bölcsődék a koronavírus-járvány miatt. A főpolgármester arról is beszélt, hogy minden kerületben biztosítanak ügyeleti rendszert, aminek megszervezését a kerületek végzik.

Budapesten is tilos lesz hétfőtől az első ajtós felszállás. Dortmundban a képen látható módon védik a sofőröket, hogy ne kerülhessen hozzájuk közel senki. Fotó: Caroline Seidel/Getty Images
Budapesten is tilos lesz hétfőtől az első ajtón felszállni. Dortmundban a képen látható módon védik a sofőröket, hogy ne kerülhessen hozzájuk közel senki. Fotó: Caroline Seidel/Getty Images

Le kell állnia Budapestnek

A főpolgármester elmondta, szombaton összehívta a koronavírus elleni védekezésért felelős fővárosi operatív törzset és valamennyi budapesti kerületi polgármestert. Az egyeztetésen minden polgármester részt vett és bizonyos kérdésekben politikai viták nélkül közös álláspontra tudtak helyezkedni. Karácsony Gergely szerint a világjárvány központja átkerült Európába, a nagyvárosok különösen veszélyeztetettek, Budapestet is el fogja érni a járvány, de tudnak tanulni más városok tapasztalataiból. Úgy gondolja, a legjobb, amit tehetnek, hogy amennyire csak lehet, álljon le a város. Az emberek lehetőleg maradjanak otthon és kerüljék a másokkal való találkozást.

Bezárnak a gyógyfürdők és az állatkert is

A sajtótájékoztatóan a tömegközlekedésben várható változások is szóba kerültek: hétfőtől például nem lehet felszállni az első ajtónál a járművekre. Úgy vélik, ez nem fog tömegjelenetekhez vezetni, mert kevesebb utazóra számítanak. Egyelőre fenntartják a járatsűrűséget, de a nevelési intézmények bezárása nyomán a következő napokban mérlegelik az esetleges járatritkítást. Hétfőtől egyébként 100 forintért lehet használni a budapesti közbringarendszert, a Bubit.

A koronavírus elleni védekezés keretében bezárnak a budapesti gyógyfürdők és az állatkert is.

Mindennap sajtótájékoztatót tartanak

A fővárosi operatív törzset - Tüttő Kata (MSZP) vezetésével - továbbra is fenntartják, és négy munkacsoportot hoztak létre négy főpolgármester-helyettes vezetésével, számolt be Karácsony Gergely. Sok önkéntes felajánlás érkezik a fővároshoz, a kerületekhez, ezek koordinálásáért Kerpel-Fronius Gábor (Momentum) felel.

Súlyos pénzügyi, költségvetési helyzet állhat elő, az ezzel kapcsolatos munkacsoportot Kiss Ambrus vezeti. A főváros által működtetett szociális intézményrendszerért felelős munkacsoportot Gy. Németh Erzsébet (Demokratikus Koalíció), a közlekedésért felelős munkacsoportot pedig Dorosz Dávid (Párbeszéd) koordinálja.

A fővárosi intézkedésekről hétfőtől mindennap 3 órakor sajtótájékoztatót tartanak - tette hozzá a főpolgármester, aki hangsúlyozta: egy ilyen válsághelyzetben különösen fontos, hogy ne terjedjenek álhírek , a fővárosi önkormányzat pedig minden lehetséges eszközzel azon lesz, hogy tájékoztassa a közvéleményt.

Hogyan beszéljünk a koronavírusról gyerekekkel? - az nlc.hu cikkében hasznos tanácsokat kaphat a témában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!