Koronavírus: a "védettek" élete mától így változott meg

Mivel pénteken meghaladta a négymilliót a legalább egy dózissal beoltottak száma, így szombaton életbe léptek az új szabályok. Mutatjuk, mit tehetnek meg azok, akiknek van már védettségi igazolványuk.

Koronavírus: az EU ilyen oltási igazolványt akar - részletek!

Egy héttel azután, hogy megnyithattak a teraszok és az ott lezajlott tömegjelentek sokak kedélyét felborzolták , újabb enyhítések léptek életbe ma, mivel pénteken meghaladta az újranyitás következő lépéséhez célul kitűzött beoltottak száma a 4 milliót. Ez azt jelenti, hogy legalább ennyien kapták meg Magyarországon valamely koronavírus elleni vakcina első dózisát. A koronavirus.gov.hu közlése szerint a beoltottak pontos száma szombaton reggel 4 millió 23 ezer fő volt, közülük pedig 1 millió 948 ezren már a második dózist is felvették a rendelkezésre álló oltóanyagok egyikéből. Az alábbiakban, a hétfőn a Magyar Közlönyben megjelent rendelet alapján összegyűjtöttük, hogy mi változik általánosan, tehát védettségtől függetlenül, és mik azok az enyhítések, melyek csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezőkre vonatkoznak.

Ezek mindenkire vonatkoznak

A kijárási tilalom tovább rövidült, immár éjfélig tartózkodhatunk otthonunkon kívül, majd hajnal öttől ismét elhagyhatjuk lak- vagy tartózkodási helyünket. Az üzletek és vendéglátóhelyek este 11-ig tarthatnak nyitva. A maszkviselés továbbra is kötelező marad a közterületeken, a tömegközlekedésben és a boltokban, mivel ott nem csak beoltott vagy fertőzésen átesett, azaz védett személyek tartózkodhatnak. Továbbra is megmaradnak a magán- és családi rendezvényekre vonatkozó, 2020 novembere óta érvényes korlátozások. A csoportosulás és a gyülekezés pedig tiltott marad.

A vendéglátóhelyek reggel öt óra és este tizenegy között lehetnek nyitva, a teraszon a vendégeknek nem kell maszkot viselniük, amíg az asztaluknál tartózkodnak. Fotó: MTI/Balázs Attila
A vendéglátóhelyek reggel öt óra és este tizenegy között lehetnek nyitva, a teraszon a vendégeknek nem kell maszkot viselniük, amíg az asztaluknál tartózkodnak. Fotó: MTI/Balázs Attila

Csak védetteknek

Azok, akik az első oltást megkapták, vagy igazoltan átestek a koronavírus-fertőzésen, védettségi igazolványt kaptak. Ők és a felügyeletük alatt álló kiskorúak mától az alábbiakat tehetik meg:

  • A külföldről hazatérő védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára már nem kötelező hatósági házi karanténba vonulni.
  • A szállodákban immár nemcsak üzleti céllal tartózkodhatnak vendégek, a védettségi igazolvánnyal rendelkezők és gyermekeik szitén pihenhetnek ott, ráadásul számukra a maszkviselés sem kötelező.
  • A vendéglátó helyek külső teraszain bárki leülhet, míg az asztalánál tartózkodik, maszkot sem kell hordania (a védettek és nem védettek által közösen használt helyiségben mindenkinek kötelező). Szombattól azonban megnyílnak a belső terek is, de azt csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezők és gyermekeik használhatják, bizonyos esetekben akár maszk nélkül is.
  • A 2020 novemberében bezárt szabadidős létesítmények, például az állatkertek, vadasparkok, múzeumok, színházak, mozik, könyvtárak a koronavírus ellen védett személyeknek és a felügyeletük alatt lévő kiskorúaknak újra látogathatóak.
  • A koronavírus ellen védett személyek is látogathatják az uszodákat, az edző- és fitnesztermeket, sportlétesítményeket;
  • A sportrendezvényeken és este 11 óráig a kulturális eseményeken részt vehetnek a koronavírus ellen védett személyek és a felügyeletük alatt lévő kiskorú nézők, sőt ezeken a helyeken sem nekik, sem gyermekeiknek nem kötelező a maszkviselés.
  • Fontos, hogy a fenti helyszínek üzemeltetésében résztvevők számára mindig kötelező a maszkviselés, amennyiben nincs védettségi igazolványuk.

Ők horgászhatnak éjjel is

Magyarországon közel 700 ezer regisztrált horgász van, rájuk vonatkozóan is életbe léptek szombaton enyhítések. Ám a pénteken megjelent rendelet szerint, ezt szintén csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezők vehetik igénybe. Ez alapján, aki a horgászatra vonatkozó jogszabályoknak megfelel és igazolni tudja az ismert plasztikkártyával védettségét, az a kijárási tilalom ideje alatt is jogosult a halgazdálkodási vízterület és haltermelési létesítmény területén, valamint azok partján tartózkodni és horgászni, sőt 18 év alatti, védettséggel még nem rendelkező gyermekét is magával viheti.

A következő cél: 5 millió beoltott

Orbán Viktor miniszterelnök az alábbi Facebook-on közzétett videójában pedig már arról beszél, a cél: 5 millió beoltott.

"A szervezetben nemcsak a koronavírus okoz bajt, hanem a beteg életfenntartásához szükséges intenzív terápia is" - hívta fel a figyelmet dr. Madurka Ildikó aneszteziológus és intenzív terápiás főorvos. A szakember szerint az intenzív ellátásra szoruló COVID-19-betegek élete akár hónapok elteltével zökkenhet csupán vissza a normál kerékvágásba. Ha kíváncsi a részletekre, kattintson korábbi cikkünkre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.