Kiderült, kiket veszélyeztet a rákkeltő szájüregi fertőzés

Egész életük során fennáll a veszély, hogy a férfiaknál orális fertőzést váltsanak ki a humán papillómavírus (HPV) rákkeltő törzsei – figyelmeztet egy nemzetközi kutatócsoport.

A HPV több mint 200 törzse ismert napjainkra, ezek egy kisebb része pedig rosszindulatú daganatokkal hozható kapcsolatba. E vírus felelős például a női méhnyakrákos megbetegedések túlnyomó többségéért, de egyéb daganattípusok kialakulásában is szerepet játszhat. Férfiaknál a szájgaratrákos esetek közel 90 százaléka HPV-fertőzés nyomán lép fel. Egy, a Nature Microbiology című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány pedig most feltárta, hogy milyen tényezők fokozhatják a később rákos elfajuláshoz vezető szájüregi HPV-fertőzések kockázatát.

Mint azt a kutatást vezető floridai Moffitt Rákcentrum közleménye írja, a tanulmány szerzői több mint háromezer férfi körében figyelték meg az orális HPV-fertőzések előfordulását 2009 és 2016 között az Egyesült Államokban, Brazíliában és Mexikóban. Az így kapott adatokból kirajzolódott, hogy az újonnan szerzett fertőzések kockázata viszonylag állandó, azaz nem csupán a fiúk és fiatal férfiak vannak veszélyben, hanem az idősebbek is. Emellett kiderült az is, mely rizikófaktorok járulhatnak leginkább hozzá a szájüregi HPV-fertőzés kialakulásához.

  • Iskolázottság: a magasabb végzettségű férfiak körében nagyobb arányban jelentkeztek fertőzések a kutatás szerint.
  • Alkoholfogyasztás: minél jelentősebb alkoholbevitelt jegyeztek fel a résztvevőknél, annál magasabb volt a fertőzéskockázat is körükben.
  • Szexuális szokások: a kutatók emelkedett rizikót jegyeztek fel azon férfiaknál, akik több nővel is létesítettek szexuális együttlétet, akik gyakran érintkeztek partnerükkel orálisan, továbbá azoknál, akik más férfiakkal közösültek.
  • Szájhigiéné: valamelyest ugyancsak fokozza a fertőzésveszélyt, ha egy férfinek szájüregi megbetegedések következtében kihullott egy vagy több foga.

Az eredmények kapcsán a kutatók gendersemlegességet javasolnak a HPV elleni oltási programok kialakításában, magyarán azt, hogy ne csak a lányok, hanem a fiúk is megkaphassák a védőoltást. Magyarországon egyébként ez teljesül is, hiszen 2020 óta a 7. osztályos tanulók mindkét nemből térítésmentesen szerezhetnek védettséget az iskolai oltási program keretében a vírus kilenc magas kockázatú törzsével szemben. Emellett azonban a mostani tanulmány szerzői arra is javaslatot tettek, hogy azoknak a középkorú férfiaknak is legyen lehetőségük oltáshoz jutni, akik számára korábban nem volt elérhető a vakcináció. Az oltás felvételét jelenleg általánosságban 26 éves korig javasolják az egészségügyi hatóságok, de lehetőség szerint még az aktív szexuális élet megkezdése előtt.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!