Szívmelengető kezdeményezés: ügyvéd és teherautósofőr is van az önkéntes nagypapák között

Egy különleges csapat nyugdíjas összefogott, hogy élettapasztalatukat felhasználva gyerekekkel foglalkozzanak.

A nyugdíjba vonulás utáni élet sok ember számára elszigeteltséget jelent, különösen az idősebb férfiak számára, akik családfenntartók voltak, és egész identitásukat a munkájuk köré építették – írja cikkében az NPR.

Nagypapák előre

A 70-es évei végén járó Jim Isenberg ismeri ezt az érzést. Változatos karriert futott be New Yorkban. Amikor nagyapa lett, társaságkedvelő emberként szeretett volna más, azonos életszakaszban lévő nagypapákkal találkozni és barátkozni. Felment tehát az internetre, és megpróbált olyan szervezetet találni, amely kifejezetten újdonsült nagypapáknak szól. „Sok mindent találtam nagymamáknak, de a nagypapák számára semmit” –mondja. Egy barátjával, Frank Williamsszel a többi között ennek hatására végül 2018-ban alapították meg saját csoportjukat, Grandpas United (Nagypapák Egyesülete) néven. Céljuk az volt, hogy összehozzák azokat a nyugdíjas férfiakat, akik társadalmilag elszigetelődtek. További életcélt akartak adni nekik azáltal, hogy önkénteskedhetnek egy közösségben.

„Nagyon sok gyermek nő fel anélkül, hogy az életében bármilyen közeli férfialak, példakép vagy apa jelen lenne” – mondja. "És itt vannak olyan még életerős férfiak, akik ugyan már visszavonultak a munkától és a karriertől, de még vannak olyan képességeik, amelyek igenis hasznosak."

Olyan készségek ezek, amelyek segíthetnek a fiatalabbaknak, különösen a fiúknak és a fiatalabb férfiaknak. Williams rájött, hogy tudásuk és tapasztalatuk megosztásával az önkéntesek nemcsak a gyerekeknek segítenek, hanem maguknak is, megőrizve méltóságukat és önértékelésüket.

Apró segítségek a felnőtt élethez

Így tehát Williams és Isenberg elkezdték bejárni a helyi termelői piacokat, és idősebb férfiakat toboroztak, hogy csatlakozzanak hozzájuk mentorként. Ma körülbelül 60 önkéntes nagypapa van White Plainsben és néhány szomszédos városban. Mind különböző háttérrel érkeztek – van köztük nyugdíjas ügyvéd, tanár, teherautó-sofőr, szakács és több egykori rendőr is.

A Grandpas United fiúkkal és fiatal férfiakkal dolgozik. Az egyik kezdeményezésük a JumpStart for Dads, amely segít az új, fiatal apáknak alkalmazkodni a szülői szerephez és tanulni a nagypapák saját tapasztalataiból. Gyerekekkel is foglalkoznak rendszeresen. Néhány hetente megjelenik a Grandpas United tagjainak egy kis csoportja a helyi általános iskolában, és az ebédet egy csoport negyedik osztályos fiúval töltik. Stratégiai játékokat játszanak velük, vagy fogócskáznak.

"Az egyik dolog, amit szorgalmaztunk, hogy hozzászoktassuk őket a felnőtt emberekkel való interakcióhoz" - mondja John Steward, egy nagypapa, aki egykor informatikai szakember volt. A szocializációs órák magukban foglalják a kézfogás művészetét, amelyet a legtöbb fiú itt gyakorolhat, amikor üdvözli az idősebb férfiakat. Míg egyesek félénken, lehajtott szemmel, mások magabiztosan, egyenesen a másik szemébe nézve gyakorolják a felnőtt üdvözlést.

Steward leül egy 9 éves diákkal, Daviddel ebéd közben, hogy megmutasson neki egy olyan játékot, amelyet még soha nem játszott.  „Megtanított sakkozni!” – mondja David egy barátjának, miután Steward elmagyarázza a lépéseket a sakktáblán. A nagypapák azt mondják, élvezik a fiúk nyitottságát és energiáját. Amikor megszólal a csengő a következő órára, a fiúk nagypapához rohannak, alig várva, hogy kezet fogjanak vele, mielőtt visszamennének az osztályba.

Az időskori önkéntesség mindenkinek segíthet

Az ilyen programoknak valódi előnyei vannak, mondja Dr. Linda Fried, aki néhány évtizeddel ezelőtt gyakorló geriáter volt. „Egyre több olyan páciensem volt, akiknek az volt a fő problémájuk, hogy megbetegedtek, miután egyszerűen nem volt okuk arra, hogy reggel felkeljenek” – mondja Fried. Úgy érezték, nincs értékük a társadalomban. Fried szerint a programnak két célja volt: a kisgyermekek tanulmányi sikerének javítása és az idősek egészségének javítása.

Négy dolgot sorol fel, amelyek szerinte elengedhetetlenek az idősek egészségéhez: „A fizikai aktivitásuk, a másokkal való kapcsolatuk, a kognitív aktivitásuk olyan módon, amely gyakorolja és erősíti a memóriát és a gondolkodást” – mondja. És végül „az az igény, hogy úgy érezzék, számítanak ezen a bolygón”. Az önkéntesség mindezeket az előnyöket biztosítja.

Dawn Carr, a Floridai Állami Egyetem szociológus professzora szerint annak ismerete, hogy közösségüknek vannak igényei, amelyeket kielégíthetnek, sok idősebb férfi számára vonzó lehet, „akik egyébként kényelmesebben éreznék magukat otthonuk biztonságában, és egész nap egyedül bámulnák a tévét” – mondja. Hozzáteszi, hogy az önkéntességnek van egy másik előnye is. „Képes vagy olyasmit csinálni, ahol úgy érzed, hogy van értelmed és célod, de más emberekkel együtt csinálod, akiknek hasonló közös célja van.”

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!