Megtalálták, mi okozta a tragédiát Gene Hackman házában

Újabb részletek derültek ki Gene Hackman és felesége halálának körülményeiről.

Mi is több cikkben is beszámoltunk Gene Hackman és felesége haláláról. Az elhunyt házaspárra február végén talált rá a rendőrség. Márciusban kiderült, hogy Betsy Arakawa halálát hantavírusos tüdőbetegség okozta, az Alzheimer-kórral küzdő férje pedig körülbelül egy héttel később halt meg, szívbetegsége miatt.

A hantavírus különböző törzseit rágcsálók terjesztik. Az állatok vizeletéből, ürülékéből, akár nyálából olyan apró részecskék kerülhetnek a levegőbe, amelyeket belélegezve aztán a vírus az emberi szervezetet is megtámadhatja. Ritkábban harapás, karmolás útján is fertőzhetnek. Észak-Amerikában az amerikaiegerek (peromyscus) a hantavírusok leggyakoribb hordozói. Kétféle súlyos megbetegedéshez vezethet a fertőzés: a vesekárosodással járó vérzéses láz, valamint a hantavírusos pulmonális szindróma, amely Betsy Arakawa halálához vezetett.

Gene Hackman
Gene Hackman 2003 januárjában. Fotó: Getty Images

A TMZ hivatalos dokumentumokra hivatkozva azt írja, hogy a házaspár otthona a hantavírus melegágya volt.

Az új-mexikói egészségügyi minisztérium március 5-én kockázatfelmérést végzett az ingatlanon annak érdekében, hogy megállapítsák, a helyszínre kiérkező mentősök és családtagok biztonságban vannak-e a fertőzéstől. Szerencsére a házaspár lakóépületét alacsony kockázatúnak találták, és nem találtak benne rágcsálótevékenységre utaló jeleket. Rágcsálóürülék viszont volt három garázsban és három fészerben is, illetve élő és döglött állatra, valamint fészekre is bukkantak.

Az ingatlanon két járművön is találtak rágcsálókra utaló jeleket, fészkeket, ürüléket, valamint a melléképületekben csapdákat is. Utóbbi arra utal, hogy a házaspár egy ideje már küzdött a problémával.

Arakawa halála óta még három ember esett áldozatul a betegségnek az észak-kaliforniai Mammoth Lakes városában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!