Kemenesi: már nyáron várható a 4. hullám itthon

Egyre több jel utal arra, hogy a feltételezésekkel szemben nem ősszel, hanem már nyáron berobban itthon a koronavírus-járvány 4. hulláma - mondta Kemenesi Gábor virológus.

Fölösleges arra várni, hogy eltűnik a koronavírus, és a kórokozó előbb-utóbb mindenkit megtalál - szögezte le Kemenesi Gábor virológus az InfoRádióban . Visszatérhet szerinte a maszkviselés és a távolságtartás, mert így lehet megvédeni az oltatlanokat. A vírus szelídülése a negyedik hullám után sem remélhető egyelőre.

Az új vírusmutációk az oltatlanoknál súlyos betegséget okozhatnak. Fotó: Getty Images
Az új vírusmutációk az oltatlanoknál súlyos betegséget okozhatnak. Fotó: Getty Images

Négy nagyobb koronavírus általánosan jelen van a Földön, és ezek szezonalitást mutatnak, fejtette ki a víruskutató. Fizikai tulajdonságaiban nem különbözik ezektől az új koronavírus sem, ezért arra számítanak a szakemberek, hogy idővel ez is szezonális lesz. Most ugyanakkor még nem az, hiszen akad kívánatos terep a vírus számára: a fogékony (még nem védett) emberek csoportja. Ezért van most nyáron is járvány , tette hozzá.

Ezek a melegágyai az új vírusmutációknak

"A világ döntő többsége még a közelébe se került a normális átoltottsági szintnek, az emberek jó része még nem fertőződött át, szóval bőven van még mozgástere a vírusnak, és ez az, ami kibillentheti a szezonalitást" - mondta a szakember. Ez a vírus legfőbb hajtóereje: most tesz szert olyan tulajdonságokra, amelyek révén jobban terjed, és könnyebben eljut azokhoz az emberekhez, akik még nem találkoztak vele.

Ennyire hatékonyak az oltások a Semmelweis Egyetem szerint - részletek ide kattintva olvashatók!

Ami a delta variánst illeti, kérdés egyelőre szerinte, hogy a vírus jelenléte mikor éri el a kimutatásához szükséges kritikus tömeget, mikor okoz a járványügyi adatokban is a látványos emelkedést. "Egyre valószínűbb, hogy ez akár már a nyáron is bekövetkezhet. Látjuk Nyugat-Európában, hogy ívelnek fölfele a görbék, miért maradnánk mi ki ebből, amikor az előtte lévő járványhullámokat is pontosan ugyanígy elszenvedtünk".

Az oltatlan régiók melegágyai az új vírusmutánsoknak. "Az aktív terjedési gócokban, ahol nagyon terjed a vírus, nagyon nagy a statisztikai esélye annak, hogy létrejön egy, a vírus számára jobb tulajdonságokkal bíró újabb variáns" - magyarázta a Kemenesi Gábor. Mindenkinek a védőoltás mielőbbi felvételét javasolja, mert az nyújt biztonságos immunitást a vírus ellen, és megelőzi a súlyos szövődmények kialakulását.

Ebben a közeli nagyvárosban kötelező marad a maszk - információ itt !

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!