Kemenesi: ezért súlyosbodhat nyáron a járvány

Noha egyes fertőző betegségek határozott szezonalitást mutatnak, az új típusú koronavírusnál még nem számíthatunk erre - véli Kemenesi Gábor virológus.

A járvány kezdete óta fontos kérdés a tudósok körében a koronavírus szezonalitása, hiszen ez nagyban meghatározza, miként marad majd velünk a kórokozó hosszú távon. A legvalószínűbb forgatókönyv az endémia, vagyis a vírus folyamatos jelenléte - ismertette a nemzetközi kutatók egybehangzó véleményét Kemenesi Gábor biológus, víruskutató a Portfolión megjelent írásában.

Itt a nyár, mégis sok országban nem lehet levenni a maszkot. Fotó: Getty Images
Itt a nyár, sok országban mégsem lehet levenni a maszkot. Fotó: Getty Images

Nem kell attól tartani, hogy az endémiás helyzet miatt a jövőben is fennmaradnak a jelenlegi betegségmutatók és korlátozások, hiszen a Föld népességének immunizálása majd hozzászoktat bennünket a vírushoz. Azért tapasztalható, hogy egyelőre torzul a vírusokra általában jellemző szezonális hatás és nyáron is van járványhullám, mert egyes országok még nem védettek a COVID-19-betegséggel szemben - magyarázta a víruskutató.

Ki kell terjeszteni a vakcinaelosztást

A járvány legfőbb hajtóereje jelenleg az egyenlőtlen vakcinaelosztás a világban, hiszen a nem átoltott népességben termelődnek újabb és újabb variánsok - tette hozzá Kemenesi. Szakmailag a legfontosabb kérdés tehát jelenleg nem a harmadik oltás, hanem a még oltatlanok mihamarabbi védetté tétele, mindenhol a világon.

Gyerekek helyett inkább bizonyos csoportokat kellene oltani a WHO szerint - erről ide kattintva olvashat bővebben!

A harmadik oltás jelenleg csak azoknak az esetében - bizonyos korcsoportokban és meghatározott vakcináknál - fontos kérdés, akiknél nem alakult ki védettség az első kettőtől - véli a szakértő. "Ha nem tudunk javítani az egyenlőtlen vakcinaelosztáson világszerte, akkor újabb és újabb variánsok születnek, esetenként komoly közegészségügyi kihívást, de a témánál maradva, a szezonalitás torzítását is okozva" - mondta Kemenesi.

Újabb járványhullámok érkezése várható

Nagy kérdés, mi vár ránk ősszel és télen. A szakember előrejelzése szerint a nagyjából kiszámítható, stabilnak mondható, várhatóan szezonális állapotig a billegő mérleghez hasonlóan újabb és újabb, sok tényező által befolyásolt járványhullámok érkeznek, várhatóan csökkenő intenzitással. A vírus jelenléte pedig később a jelenleg endémiásnak számító, négy, náthavírusként ismert koronavírus viselkedéséhez lehet hasonló - ezek mind egyértelmű őszi és kora tavaszi, kettős csúccsal rendelkeznek - foglalta össze Kemenesi Gábor.

Fel kell készülnünk a járvány negyedik hullámára - olvassa el cikkünket ide kattintva !

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Hirdetés
„Mintha egy 30 kilós hátizsákot cipelnénk életünk minden pillanatában” – Mit jelent az elhízás orvosi szemmel?

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
alma
Kiderült, sokan rosszul eszik az almát – Egy apró hiba terhelheti meg az emésztést
Ekkor kell átállítani az órákat – idén könnyű eltéveszteni
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában felhős marad az ég, ugyanakkor északkeleten akár huzamosabb időre felszakadhat, csökkenhet a felhőzet. Jelentéktelen csapadék csak elvétve fordulhat elő. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére 4 és 10 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 1 és 7 fok között várható, de a kevésbé felhős északkeleti tájakon néhol akár több fokkal fagypont alá hűlhet a levegő. Vasárnap enyhébb levegő érkezik, amelyet gyenge melegfronti hatás kísérhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Felismered, melyik állat orrát látod a képeken? Nem is olyan egyszerű, mint hinnéd Szerinted elég egy állat orrát látnod ahhoz, hogy megmondd, milyen faj szerepel a képen? Most letesztelheted magadat legújabb állatfelismerő játékunkban!
kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!