"Egy ember negyedóra alatt másik 3-at fertőzhet meg"

Müller Cecília országos tisztifőorvos a húsvéti ünnep idejére is azt kéri a lakosságtól, hogy nagy fegyelmezettséggel tartsa be a koronavírus-járvány miatt hozott szabályokat.

Koronavírus: több mint 9 ezer új fertőzött itthon - részletek !

A vírus nem foglalkozik azzal, hogy húsvét van, ezért mindenki ünnepeljen a lehető legszűkebb családi körben - mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos pénteken a közmédiának nyilatkozva. Kiemelte, a koronavírus -járvány továbbra is súlyosan zajlik, még mindig magasak a megfertőződéseket, valamint a súlyos megbetegedéseket és az elhalálozást mutató adatok, noha "stabilizálódni látszanak". Az országos tisztifőorvos szerint ha a lakosság kellő fegyelemmel "kibírja" a húsvétot, akkor a járvány a közeljövőben tetőzhet, amit az esetszámok lassú csökkenése követhet. "Sokkal kevesebb van előttünk, mint mögöttünk" - fogalmazott.

Egy pedagógus megkapja a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinájának első adagját a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban Székesfehérváron. Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Egy pedagógus megkapja a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinájának első adagját a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban Székesfehérváron. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Minden oltóanyag egy életet ment

Müller Cecília megerősítette, hogy az oltásokat minden elé helyezik, ezért az oltópontok húsvét alatt is folyamatosan működnek. Fontosnak nevezte, hogy az időponttal rendelkezők az ünnep alatt is vegyék fel az oltást, hiszen "minden oltóanyag egy-egy életet, egészséget ment". A tisztifőorvos felidézte, hogy a WHO főigazgatója pénteken elismeréssel nyilatkozott a magyar oltórendszerről, amelynek köszönhetően mostanra minden ötödik állampolgár megkapta az első vakcinát, több mint 860 ezren pedig már a második oltáson is túljutottak és teljesen védettnek minősülnek. Aláhúzta, Magyarország valóban jól áll az oltásokkal, de mindaddig nem lesz elégedett, amíg a beoltottság magas arányának köszönhetően meg nem tudják állítani a járványt.

Egy ember negyedóra alatt másik 3-at fertőzhet meg

Szólt arról is, hogy a koronavírus természeténél fogva képes gyorsan változni, ezért sok mutáció fordul elő, azonban a Magyarországon engedélyezett vakcinák minden jelenlegi variánssal szemben védelmet nyújtanak. Hangsúlyozta, a brit mutáns fertőzőképessége, súlyos megbetegítőképessége sokkal nagyobb, mint az eredeti, úgynevezett vad vírusé, emiatt több a fertőzött és közülük többen kerülnek kórházba. Egy fertőzött negyedóra alatt három másik embert is megfertőzhet egy helyiségben tartózkodva - mondta Müller Cecília, éppen ezért rendkívül fontosnak nevezte a higiénés óvintézkedések betartását. A tisztifőorvos azt mondta, jelenleg a fiatalok körében is sok a súlyos beteg, ami egyrészt azért is lehet, mert a 65 év felettiek 80 százaléka már kapott legalább egy oltást, másrészt ez a mutáció fogékonyabb a fiatal, munkaképes korosztályra. Hozzátette, a cukorbetegség és a kóros elhízás többletkockázati tényezőt jelent más alapbetegségekhez képest.

Április 13-án Magyarország elérheti a hárommilliós átoltottságot, ami újabb lehetőséget ad majd, hogy az emberek visszatérjenek vagy közelítsenek korábbi életükhöz - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Hogy milyen fontos dátumokat árult el a miniszterelnök, azt ide kattintva megtudhatja.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!