Orbán: ezek lesznek a nyitás lépései

Fontos dátumokat árult el Orbán Viktor miniszterelnök a szokásos pénteki interjújában a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Az elmúlt 24 órában 9055 új koronavírus-fertőzöttet és 267 újabb áldozatot regisztráltak Magyarországon. Részletek!

Április 13-án Magyarország elérheti a hárommilliós átoltottságot, ami újabb lehetőséget ad majd, hogy az emberek visszatérjenek vagy közelítsenek korábbi életükhöz - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök ugyanakkor óvatosságra intett és a szabályok betartását kérte a húsvéti ünnepek alatt is. Mivel szokás szerint az operatív törzs reggeli megbeszéléséről érkezett a rádióba, ezért a megközelítő friss adatokat is közölte, kiemelve: a beoltottak száma 2 156 680 volt pénteken, és 863 ezren már a második oltásukat is megkapták. Elmondta, az április 4-ével végződő héten 2,356 milliónál lesz a beoltottak száma, az április 13-ával záruló héten a hárommilliót, rá egy hétre pedig a 3,5 milliót is meg fogja haladni. A betegek, a meghaltak és a rendelkezésre álló vakcinák, illetve a beoltottak közötti arány "szépen javulni fog" a következő időszakban - hangsúlyozta Orbán Viktor.

Április 13-án Magyarország elérheti a hárommilliós átoltottságot, ami újabb lehetőséget ad majd, hogy az emberek visszatérjenek vagy közelítsenek korábbi életükhöz - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken. Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala
Április 13-án Magyarország elérheti a hárommilliós átoltottságot, ami újabb lehetőséget ad majd, hogy az emberek visszatérjenek vagy közelítsenek korábbi életükhöz - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken. Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala

Ekkor változik az üzletek és szolgáltatások nyitvatartása

A kormányfő szerint két-három hét, "amíg átbillenünk", azaz lassan elérjük azt a pontot, amikor a koronavírust megölő oltások látványosan és érezhetően kifejtik hatásukat a halottak és a fertőzöttek számának tekintetében is. Jelezte, a következő időszakban felgyorsulnak az oltások, több vakcina érkezik, és várhatóan most a nyugatról érkező szállítmányok is pontosabban érkeznek majd, mint korábban. "Április 13. lehet az a nap, plusz-mínusz egy-két nap", amikor meghaladja a 3 milliót az első oltással már rendelkezők száma, ami újabb lépésre ad lehetőséget, hogy "visszatérjünk vagy közelítsünk a korábbi életünkhöz" - fogalmazott a miniszterelnök. Megerősítette, húsvét után egy-két nappal meglesz a 2,5 millió első oltással beoltott, és akkor megváltozik az üzletek és a szolgáltatások nyitvatartása. Hozzátette, az erről szóló rendeletet már közzétették, több mint két hetük volt a vállalkozóknak, a szolgáltatószektorban dolgozóknak, hogy felkészüljenek, és a biztonsági szabályok betartása mellett újra ki tudják nyitni üzleteiket, áttérve a négyzetméter alapú korlátozásra. Április 19-én - folytatta -, kinyitják az iskolákat, az óvodákat és a középiskolákat is. 3-3,5 millió beoltottnál jön a következő lépés, de arról majd a következő pénteki interjúban számol be - mondta.

"Nagy baj is lehet a húsvétból"

A kormányfő ugyanakkor óvatosságot és a szabályok betartását kérte a húsvéti ünnepek alatt is. Mint mondta, "békeidőben" ilyenkor az emberek, meglátogatják egymást, locsolkodnak, családi összejövetelek vannak, de most "ebből kellene visszavennünk". Ha ugyanis nem tartjuk be az érvényben lévő korlátozásokat, és az ünnep miatt "zárójelbe tesszük őket", akkor "nagy baj is lehet" a húsvétból - emelte ki. Hozzátette, akik be vannak oltva, azok szabadabban tudnak mozogni és családot látogatni, de akik nincsenek, azok legyenek tekintettel magukra, és azokra is, akiket megfertőzhetnek.

Ebben hibázik a nyugat

Hangsúlyozta, tévednek, akik azt gondolják, hogy a zárásokkal meg lehet állítani a vírust. Szerinte a tavalyi vírus esetében ez még igaz volt, de a brit, új típusú vírus másmilyen, ezt csak lassítani tudják korlátozásokkal, megállítani nem. Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet: számos nyugat-európai országnak jóval kevesebb vakcinája van, mint Magyarországnak, ezért "jól is teszik", ha a németek, osztrákok, franciák most szigorítanak, mert ők egy fázissal Magyarország mögött vannak, nekik nincs orosz és nincs kínai vakcinájuk. "Mi nem ezt tettük, mi azt mondtuk, hogy mindegy, hogy a macska fekete vagy fehér, fogja meg az egeret, tehát hottentottainak is hívhatják tőlem a vakcinát, ha a magyar hatóságok azt mondják, hogy ez biztonságos és hatékony, akkor be fogjuk adni" - fogalmazott.

Orbán az uniós vakcinaosztást sürgette A koronavírus elleni vakcina osztásának európai uniós felgyorsítását sürgette Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, miután Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel és Matteo Salvinival, az olasz jobboldali kormánypárt, a Liga vezetőjével tárgyalt. Jelenleg minden nemzetközi megbeszélésen az első helyen a járvány áll - mondta Orbán Viktor, hozzátéve: ők is megosztották a tapasztalatokat, továbbá sürgették az Európai Bizottságot, hogy gyorsítsa fel a vakcinabeszerzést, amely a járvány megfékezésének előfeltétele. Átláthatóbb és gyorsabb oltást akarnak Európában - tette hozzá.

Szerinte ugyanakkor Nyugat-Európában van még a "gyarmattartó időkből itt maradt felsőbbrendűségi érzés", hogy be akarják bizonyítani: csak saját erőből is jobban meg tudják oldani ezt a problémát. Úgy vélte, ennek semmilyen alapja nincs, és amikor a válságnak vége lesz, akkor azt fogják látni, hogy a világnak körülbelül 70 százalékát keletről érkező vakcinákkal oltották be, és a nyugatival legfeljebb a 30 százalékát.

Már csak 250 ezer időst kell beoltani

Beszámolt arról is, a 65 év feletti oltásra regisztráltak 81 százalékát beoltották, így már csak 250 ezer olyan idős van, aki regisztrált, és még nem kapta meg az oltást, de a következő napokban meg fogja kapni. Elmondta, a regisztráltak száma 3,7 millió. Elméletileg lehet egy olyan pont - mert a vakcinabeszerzések most jól állnak - amikor több oltás lesz, mint amennyi ember regisztrált - jegyezte meg. Ezért - folytatta - az operatív törzset felkérte, adjon választ arra, hogy, lehet-e a 16 és 18 év közöttieket oltani.

A védettségi igazolvány is lehet motiváló

Arra is a kitért: ha az emberek azt látják, hogy bizonyos szolgáltatásokat és "a boldog közösségi élethez szükséges lehetőségeket" összekapcsolják a védettség igazolásával , akkor "kap egy lökést" a regisztráltak száma, többen fogják úgy érezni, hogy érdemes beoltatni magukat. Hangsúlyozta, az egész ország nagy elismeréssel figyeli az orvosok, háziorvosok és az ápolók hősies küzdelmét. "Ők a mi hőseink" - fogalmazott a miniszterelnök. Azt kérte, hogy mindenki adja meg nekik a tiszteletet, ne beszéljen a magyar egészségügy összeomlásáról, mert ezzel leértékeli az orvosok és az ápolók munkáját. "Nagypéntek van, ez az elcsendesedés napja, de a legfontosabb, hogy vasárnap reggel felkel a nap, eljön a feltámadás, és gondolhatunk arra, még a mostani baj közepette is, hogy lesz feltámadás, lesz magyar feltámadás. (...) Úton vagyunk a szabadság felé" - mondta Orbán Viktor.

A Magyar Orvosi Kamara szerint ijesztően magas a lélegeztetőgépre kapcsolt fertőzöttek halálozási aránya, van olyan kórház, ahol a 95 százalékot is eléri. A szervezet nyílt levélben hívta fel a figyelmet a hazai COVID-ellátás problémáira, amelyet Pintér Sándor belügyminiszternek címeztek. További részletek korábbi cikkünkben .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra