Ezek az influenza első jelei

Érdemes tisztában lenni az influenza korai jeleivel, így enyhíthetjük a betegség lefolyását.

Az influenza tünetei általában a fertőzést követő 24-48 órában jelennek meg, hirtelen, minden előzmény nélkül.

A Healthline gyűjtése alapján most bemutatjuk, mik az első jelei a betegségnek. Ha ugyanis időben felismerjük őket, hamarabb el tudunk vonulni pihenni. Ezzel a betegség súlyosságát is enyhíthetjük, másrészt így nem is adjuk tovább a kórokozót másoknak.

Hirtelen kimerültség

A kimerültség érzése jelentkezik általában a legelőször jóval megelőzve a többi tünetet. Ugyan megfázásra is utalhat, influenza esetén jóval erősebb. Ilyenkor a legjobb, ha azonnal megadjuk a szervezetünknek a szükséges pihenést, ezáltal az immunrendszerünk is hatékonyabban veszi fel a harcot a vírussal szemben.

Izomfájdalom és hidegrázás

Az influenza jellemző tünete még az izmokban, főleg a végtagokban, a fejen és a háton jelentkező fájdalom. Ezeket elsőre könnyen másra foghatjuk, például egy edzésre vagy arra, hogy fizikailag megerőltettük magunkat. Az ilyen fájdalmak gyakran hidegrázással is járnak, esetenként még azelőtt, hogy az ember lázas lenne.

Ilyen esetben érdemes jól betakarózni, illetve vény nélkül kapható fájdalomcsillapítók is segíthetnek a fájdalom ellen.

Az influenza vírusos megbetegedés, melyet láz, orrfolyás, köhögés, fejfájás, rossz közérzet, az orr és a légutak nyálkahártyájának duzzanata jellemez. Az influenzavírusok az egyéb légúti fertőzések kórokozóihoz hasonlóan a köhögéskor, tüsszögéskor és beszéd közben keletkező légúti váladékcseppecskék révén, cseppfertőzéssel terjednek.

Köhögés

Az erős száraz köhögés és a mellkasi szorító érzés is az influenza korai jele lehet. A betegség első szakaszában ritkán fordul elő, hogy a beteg nyálkát köhög fel.

influenza
Influenza esetén különösen fontos, hogy eleget igyunk és pihenjünk. Fotó: Getty Images

Torokfájdalom

Az influenza legkorábbi szakaszában kaparó érzés lehet a torokban, különösen nyeléskor. A vírus okozta köhögés pedig gyorsan torokfájáshoz vezethet. Sőt, az is lehet, hogy az ember torka köhögés nélkül is megduzzad. Ilyenkor érdemes sok vizet, koffeinmentes teákat, illetve húslevest fogyasztani.

Láz

Az általában 38 fokos láz is jellegzetes korai tünete az influenzának, de az is lehet, hogy valaki láz nélkül vészeli át a betegséget. Lázcsillapító gyógyszerek segíthetnek.

Emésztőrendszeri problémák

Az influenzavírus egyes törzsei hasmenést, hányingert, gyomorfájást vagy hányást okozhatnak. Hányás és hasmenés esetén a kiszáradás veszélye áll fenn, ezért ilyenkor mindenképpen gondoskodnunk kell a megfelelő folyadékpótlásról.

Amikor orvoshoz kell fordulni

Az, hogy mennyire visel meg az influenza, függ az általános egészségi állapotunktól és a korunktól is. Általában a tünetek 1-2 héten belül maguktól is elmúlnak, ha eleget pihenünk. 

Az alábbi tünetek esetén viszont mindenképpen forduljunk orvoshoz:

  • mellkasi fájdalom, 
  • légzési nehézségek, 
  • kékes bőr és ajkak, 
  • súlyos kiszáradás, 
  • szédülés és zavartság, 
  • visszatérő vagy magas láz, 
  • súlyosbodó köhögés.

Influenza vagy megfázás?

Az influenza korai tünetei nagyon hasonlítanak a megfázáséra. Ahogy a VerywellHealth írja, a két megbetegedés között az a különbség, hogy az influenza tünetei hirtelen, gyorsan és erőteljesen jelennek meg, általában 1-2 nappal a fertőzést követően. Emiatt az immunrendszer agresszívebben reagál, hogy segítsen semlegesíteni a vírust. Ez a támadás olyan tünetekkel jelentkezik, amelyek általában súlyosabbak, mint egy megfázás esetén.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!