Az akut májgyulladás különféle okokra vezethető vissza, ám ezek közül a leggyakoribb a vírusfertőzés miatt kialakuló megbetegedés. Hepatitis-vírusoknak azokat a vírusokat nevezzük, amelyek hepatotrópok, azaz elsősorban a májban szaporodnak, illetve azt betegítik meg. Ez az egyetlen közös jellemzőjük, rendszertanilag ugyanis egymástól távol álló, felépítésükben és legtöbb tulajdonságukban jelentősen eltérő vírusokat takarnak.
Jelenleg a klasszikus hepatitis vírusok közé a Hepatitis A-E vírusokat soroljuk. Ezek mindegyike okozhat heveny májgyulladást, közülük a B, C és a D pedig bizonyítottan kiemelkedő szerepet tudhat magáénak az idült hepatitis, májcirrózis és májrák kialakulásában.
Hepatitis-F
Ezt követően néhány vírusos hepatitis esettel - amelyek mindegyike transzfúzió után (iatrogen) és szórványosan jelentkezett, de nem lehetett a fenti vírusok kóroki tényezőinek megfeleltetni - a Hepatitis-F vírust hozták kapcsolatba, amiről akkoriban még úgy sejtették, hogy a Hepatitis B egyik ágense.
Egy 1994-es tanulmányban a nem Hepatitis A-E vírusok által okozott májgyulladásban szenvedő betegek székletéből izolált DNS-vírust Rhesus-majmokba juttatták, ahol ezt követően úgyszintén hepatitis alakult ki. Ekkor derült ki, hogy nem a B vírus egyik változatáról, hanem attól eltérő genetikai tulajdonságokkal rendelkező, 27-37 nm-es, kettősszálú (ds) DNS genomú Toga vírus-szerű kórokozóról van szó. Erre helyenként már HFV-2-ként hivatkoznak. A vírust egy kísérleti majom májsejtjeinek citoplazmáiban találták meg, de az összes beoltott állat esetében 20 nap alatt megjelentek az antigének, és megemelkedett a transzamináz (májsejtekben termelődő enzim) szintje is, a máj elváltozásai pedig akut hepatitist mutattak.
Hepatitis-G
Ugyanilyen ritkaságszámba megy a két évvel később, 1996-ban izolált Hepatitis G vírus (HGV), ám az általa okozott megbetegedések sem teljesen tisztázottak. Szerkezetileg nagyon hasonló hozzá a GB-vírus C (GBV-C), amely az amerikai lakosság 1,5 százalékában megtalálható, ezért még további kutatások fogják eldönteni, hogy ennek van-e bármilyen kóroki szerepe a humán betegségekben. A GBV-C vírus a Flaviviridae család tagja, akárcsak a már említett Toga vírus is.
Bár az 1990-es években több eset is előfordult, amely során a HFV-t tartották felelősnek, végül egyik esetben sem mutatták ki egyértelműen kóroki tényezőként, így rendkívül kevés adat áll rendelkezésre a kórlefolyást, diagnózist, kezelést illetően. Sőt egyes kutatások szerint nem mutat rokonságot a legismertebb hepatitisvírusokkal, és nem is okoz májproblémákat emberek esetében.
Szövettani készítményekben Hepatitis F fertőzésnél HFV-1 ágens esetében óriássejteket mutattak ki a biopsziás anyagban, illetve a szövettani metszetben, amely ez esetben paramyxovírusra utal.
Bár nem a májban szaporodnak el, de májgyulladást okozhatnak egyes herpeszvírusok (Epstein-Barr vírus, cytomegalovírus, herpes simplex vírus, varicella zoster vírus, humán herpesz vírus 6), entero-, és adenovírusok, továbbá a kullancsencephalitis , a kanyaró és a rubeola vírusa is. Ráadásul számos olyan vírusos májgyulladásos megbetegedés fordul elő még napjainkban is, amelyek esetében a kórokozó nem ismert.
