A Lyme-kórt így ismerhetik fel hamarabb

A betegség bármely időszakában, akár már a csípést követően egy héten belül is képes azonosítani a kullancsok által terjesztett Lyme-kórt egy frissen piacra dobott, hazai fejlesztésű labordiagnosztikai eljárás.

Megjelent egy, az őshonos fajoknál nagyobb, gyorsabb és veszélyesebb kullancs Magyarországon.

A Lyme-kór évente 10 ezer embert érint Magyarországon, és az országban minden második-harmadik kullancs hordozza a fertőzést. "Ha a betegséget nem ismerik fel a kezdeti szakaszban, és hosszabb ideig kezeletlen marad, később szívizomgyulladás, szívritmuszavar, ideggyulladás, vagy akár bénulás is kialakulhat" - idézi a magyar Lyme Diagnostics Kft. közleménye Kolbenheyer Erik főorvost. A betegség diagnosztizálására a cég innovációs fejlesztése jelenthet megoldást, amely Európa-szerte egyedülálló módszerrel képes korán, akár már a csípést követően néhány napon belül felismerni a Lyme-kór kórokozóját.

Megfelelő kezelés nélkül a kullancsok által terjesztett Lyme-kór súlyos szövődményekhez vezethet
Megfelelő kezelés nélkül a kullancsok által terjesztett Lyme-kór súlyos szövődményekhez vezethet. Fotó: Getty Images

Ennek oka, hogy az új módszer a baktériumok kimutatásán alapul, nem pedig az immunválaszon, amely sok betegben későn vagy egyáltalán nem alakul ki. "A Lyme-kórt a laboratóriumban direkt és indirekt vizsgálatokkal tudják tesztelni: az indirekt vizsgálatok a szervezet immunválaszát mutatják ki, a direkt vizsgálatok pedig magát a kórokozót vagy annak egy részét. Egy átlagos betegségnél a hagyományos módszerek közé tartozik a tenyésztés és az ellenanyagteszt, ezek viszont nem sikeresek a Lyme-kór esetében. Tenyészteni ugyanis kis eséllyel, hónapok alatt lehet, az immunválasz pedig az esetek többségében nem mérhető vagy ki sem alakul" - mondta el Bózsik András Pál, a Lyme Diagnostics Kft. ügyvezetője.

A Bózsik Béla Pál főorvos, a Lyme Diagnostics Kft. tudományos igazgatója által az Országos Közegészségügyi Intézetben kifejlesztett DualDur eljárás nemcsak kimutatja a kórokozót, de statisztikai elemzésekkel és mesterséges intelligenciával megbecsüli a fertőzés szervezetre gyakorolt hatását is. A magyar cég hat közép-európai ország nyolc vizsgálóhelyén összesen 400 alany bevonásával végzett klinikai kutatást, amely igazolta, hogy a teszt érzékenysége 60 százalékkal magasabb a jelenleg leggyakrabban alkalmazott, specialista szolgáltatótól beszerzett Lyme-teszthez viszonyítva. A DualDur a betegek 96 százalékát tudja azonosítani, így nagy biztonsággal lehet használni szűrővizsgálatként a klinikákon, a jelenlegi eljárásokat kiegészítve.

A Lyme Diagnostics Kft. 2012 óta foglalkozik a DualDur sejttechnológiai folyadék és módszer piaci bevezetésének előkészítésével, klinikai vizsgálatának megtervezésével, lebonyolításával és az engedélyek megszerzésével. A teljes fejlesztés 4 millió euró befektetést igényelt, ebből 3,5 millió euró az Európai Uniótól kapott közvetlen támogatás volt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!