A hagymától kapott fertőzést 90 ember a híres gyorsbüféláncban

Valószínűsíthetően a hamburgerekbe tett vöröshagyma volt a forrása annak a járványkitörésnek, amely során eddig 90 ember betegedett meg a McDonald's vendégei közül az Egyesült Államokban – közölte szerdán az amerikai járványügyi hatóság (CDC).

A megbetegedéseket az Escherichia coli nevű baktérium okozta. Az első esetet október 22-én jelentették, azóta több államban összesen 90-en kapták el a fertőzést, közülük 27-en kórházba kerültek, egy beteg pedig meghalt – írja a Reuters hírügynökség. Múlt vasárnap a McDonald's a Coloradói Mezőgazdasági Hivatallal karöltve arra a következtetésre jutott, hogy a fertőzés nem a hamburgerpogácsák alapanyagául szolgáló marhahúsból származhat. Ehelyett a gyanú szerint a hagyma szennyeződhetett a kórokozóval.

McDonald's negyedfontos hamburger Egyesült Államok
A gyanú szerint a negyedfontos hamburgerbe tett vöröshagyma okozta a járványkitörést. Fotó: Getty Images

A gyorsétteremlánc és az amerikai élelmiszer-ellenőrzési hivatal (FDA) is megerősítette, hogy a járványkitörésben érintett vendéglátóhelyeket a Taylor Farms látta el vöröshagymával, az Egyesült Államok egyik legnagyobb zöldség- és salátatermesztő és -feldolgozó vállalata. Azóta több, a cég coloradói üzeméből kikerült tételt is visszahívtak a zöldségből. Szerdán az FDA arról számolt be, hogy vizsgálatot indított a helyi feldolgozó üzemben. Colorado államban egyébként 29-en betegedtek meg eddig. Emellett vizsgálat zajlik egy Washington állami hagymatermesztőnél is.

A fertőzések mögött az E. coli O157:H7 törzse áll, amely súlyos megbetegedést képes kiváltani, különösen idősek, gyerekek és legyengült immunrendszerű betegek körében. A szennyezett étel elfogyasztását követően akár kilenc nap lappangási idő is eltelhet a tünetek kezdetéig. Szerdáig a járványkitörés Colorado mellett Kansas, Utah, Wyoming, Iowa, Missouri, Montana, Nebraska, Új-Mexikó, Oregon, Wisconsin, Washingotn és Michigan államra terjedt ki. A McDonald's átmenetileg beszüntette negyedfontos hamburgere értékesítését a 14 ezer egyesült államokbeli étterme egyötödében, a héten azonban újraindították a forgalmazást. Chris Kempczinski, a cég vezérigazgatója sajnálatát fejezte a történtekért, egyben magabiztosan állította, hogy immár nem áll fenn hasonló élelmiszer-biztonsági kockázat az üzleteikben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!