Hogyan kezelhető a fitymaszűkület felnőttkorban?

Egészségügyi és szexuális problémákat is okozhat felnőttkorban a fitymaszűkület, amellyel mindenképpen javasolt urológushoz fordulni.

Fitymaszűkületről, avagy phimososról (ejtsd: fimózis) beszélünk, ha a férfi hímvesszőjének előbőre, avagy a fityma túl feszes, ezáltal egyáltalán nem vagy csak fájdalmasan, nehezítetten lehet hátrahúzni a makkról. A rendellenesség lehet veleszületett, de ismert szerzett formája is, amely bármely életszakaszban kialakulhat. Ez utóbbi jellemzően gyulladás okozta hegesedésből ered, és magasabb a kockázata cukorbetegek körében. A fitymaszűkület – súlyosságától függően – többféle szövődményt is előidézhet, beleértve vizeletürítési zavarokat, visszatérő húgyúti fertőzéseket és gyulladást, illetve szexuális együttlétek közben érzett fájdalmat, diszkomfortot. Ilyen módon tehát a nemi életre és a párkapcsolatokra is negatív kihatással lehet. Ezenkívül hosszú távon a péniszrák kialakulásának kockázatát is fokozhatja.

Éppen ezért fitymaszűkületre utaló panaszokkal érdemes mihamarabb urológus szakorvoshoz fordulni. Jellegéből adódóan a probléma felnőtteknél elsősorban sebészi beavatkozással kezelhető. Ez a gyakorlatban körülmetélést, avagy circumcisiót jelent, amelynek során a sebész a makk magasságának körbevágja a bőrt, eltávolítja a beszűkült fitymát, majd összevarrja a bőr szélét. A műtét jellemzően ambulánsan, helyi érzéstelenítés mellett zajlik. A teljes felépülési idő néhány hónap, de a beteg állapota már hét-tíz napon belül elkezd javulni. A körülmetélést követően a hímvessződaganat és a húgyúti gyulladások kockázata is jelentősen csökken.

Gyulladás okozta, enyhe fitymaszűkület esetén megoldást jelenthet az előbőr szteroidtartalmú kenőccsel történő kezelése, kiegészítve a fityma fokozatos, óvatos tágításával. Az orvosi felügyelet viszont nagyon fontos, mert előállhat olyan helyzet, hogy a szűk előbőr a makk mögé csúszva megszorul, elszorítva a pénisz vénás és nyirokkeringését. A makkban így pangás alakul ki, megduzzad, a fitymát pedig nem lehet rá visszahúzni. Ezt nevezzük paraphimosisnak, amely a fitymaszűkület sürgősségi beavatkozást igénylő szövődménye. Erős fájdalommal jár, ha pedig tartósan fennáll, szövetelhaláshoz vezethet.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!