Az alkohol valóban őszintévé tesz? Itt a válasz

„In vino veritas”, azaz „borban az igazság” – tartották már az ókori rómaiak is. De vajon valóban őszintébbek leszünk egy pohár bortól?

„Az alkoholfogyasztás hajlamosít arra, hogy kimondjuk, ami a fejünkben van”mondta Aaron White a a LiveScience-nek. Az amerikai alkoholizmussal foglalkozó intézet, a National Institute on Alcohol Abuse and Alcoholism’s Epidemiology and Biometry vezetője szerint ez azonban nem törvényszerű, hiszen mindenki másképp reagál az alkoholra.

bor, beszélgetés, borozás, alkohol
Már egy pohár bor is más irányba terelheti a beszélgetést. Fotó: Getty Images

A személyiség alapvető jegyein is változtathat

Egy 2017-es tanulmány azt vizsgálta, hogyan változik a személyiség alkoholfogyasztás után. A résztvevők személyiségében a legnagyobb változás az volt, hogy ivás után sokkal extrovertáltabbak lettek. Ez azonban nem egyenesen arányos az őszinteséggel.

A mérsékelt alkoholfogyasztás sem jobb annál, mintha egyáltalán nem iszunk – derül ki egy kutatásból.

Az alkoholfogyasztás felerősíti az érzelmeinket, így ha kellemes beszélgetésben veszünk részt, hangosabbak, boldogabbak, így akár őszintébbek is lehetünk – állítja Michael Sayette. A Pittsburghi Egyetem pszichológiaprofesszora szerint ugyanakkor helyzetfüggő, hogy mit hoz ki az emberből az alkohol. Az azonban univerzális igazság, hogy szélsőségesebbé tesz minket.

Az emberek mindent egybevetve – bár nagyobb valószínűséggel árulnak el titkokat néhány pohár bor elfogyasztása után – valószínűleg olyasmit is kiböknek majd, amit nem gondolnak komolyan. Összességében tehát a válasz az, hogy nem bizonyítható az alkohol és az őszinteség közötti releváns kapcsolat. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.