A leggyakoribb nyelvproblémák

Szerencsére a nyelvbetegségek legnagyobb része veszélytelen és viszonylag gyorsan el is múlik.

A nyelv a legerősebb izmunk, és mivel folyamatosan használjuk - hiszen szerepe van a beszédben, az evésben, az érzékelésben is -, ha gond van vele, az igen megterhelő lehet. Szerencsére a nyelvbetegségek legnagyobb része veszélytelen és viszonylag gyorsan el is múlik.

Leukoplakia: fehér foltok

A száj nyálkahártyáján illetve a nyelven lévő sejtek rendellenes növekedése, túlburjánzása, mely fehéres foltokat eredményez a száj belsejében és a nyelven. Önmagában nem veszélyes, de gyakran daganatot megelőző állapot, ezért semmiképpen nem szabad elhanyagolni. A dohányosok körében a leggyakoribb.

A nyelvproblémákkal foglalkozni kell
A nyelvproblémákkal foglalkozni kell. Fotó: iStock

Szájpenész: gombás fertőzés

Nem más, mint a száj nyálkahártyájának gombás fertőzése. A nyelven, illetve a száj belsejében fehér, túrószerű foltok jelennek meg, melyek ugyan ledörzsölhetőek, de alattuk a nyálkahártya élénkpiros, gyakran vérzik is. A leggyakrabban kisbabáknál és az idősebbeknél fordul elő, de bármikor megjelenhet, ha legyengül az immunrendszer. Gyakori a cukorbetegeknél, vagy az inhalátort használóknál (például asztmásoknál), illetve azokban az esetekben, ha antibiotikumos kezelésen estünk át. Ecsetelőkkel kezelhető .

Lichen planus: csipkeszerű foltok

Ismeretlen eredetű betegség, mely a nyelven kívül a test más részein is jelentkezhet. A nyelven, nyálkahártyán fehér vagy szürke csíkok, csipkeszerű foltok formájában jelenik meg, Mivel irritált és viszkethet, a dohányzás elhagyása, a fűszeres, csípős ételek fogyasztásának mellőzése javíthat a tüneteken. Általában magától elmúlik, de stressz, idegeskedés hatására visszatérhet.

Térképnyelv: vörös foltok

Ártalmatlan, vándorló nyelvgyulladás , melyet a nyelv felületét alkotó szemölcsök hámlása, illetve regenerálódása okoz. A legtöbbször fehér szegélyű, nagyobb kiterjedésű, vöröses foltok formájában jelentkezik, melyek időről időre "átrendeződhetnek". Gyerekeknél egyéb tüneteket is okozhat, de általában nem szükséges kezelni. Amennyiben azonban hosszabb ideig is a nyelvünkön vannak a foltok, vagy nagyon kellemetlenek, érdemes szakorvossal megnézetni.

Maga a nyelv többnyire izomszövetből és - kisebb részben - mirigyekből áll, alakja igen sajátos és mozgékonysága is egyedülálló. A nyelv teteje úgynevezett szemölcsökkel borított, ezek a nyálkahártyarészek vesznek részt az ízlelésben, a nyelv gyöke pedig - amely a torok felé esik - olyan dudorokkal teli, amelyek a mandula nyiroktüszőinek felelnek meg, tehát a nyelv sokrétű funkciójának egyike még az immunvédekezés is. A nyelvfék köti össze a nyelvet a szájfenékkel. Előfordulhat, hogy ennek a lenövése akadályozza a nyelv mozgását, a beszédet, sőt csecsemőknél a szopást, ilyenkor azt egy metszéssel át kell vágni. A nyelvben előforduló apró nyálmirigyek is hozzájárulnak ahhoz, hogy a táplálék fellazítása, sőt emésztése már a szájüregben megkezdődhessen és az étel bizonyos fokig, előkészített formában jusson a gyomorba. Tudjon meg többet, kattintson !

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra