Úgy vigyázz, mint a két szemedre! Miért is?

A szemünk az egyik legfontosabb érzékszervünk, nagyon fontos ezért, hogy megóvjuk az egészségét. Ehhez érdemes megfogadni néhány tanácsot.

Ahogy a természetben lévő minden állat, úgy az ember is öt alapvető érzékszervre (szem, fül, orr, nyelv, bőr) támaszkodik az olyan kulcsfontosságú cselekvések kivitelezésekor, mint például a tájékozódás vagy a táplálékszerzés. Hogy ezek közül melyik a domináns, az minden élőlénynél változó: a denevérek alig látnak, viszont kiváló a hallásuk, míg a kutyákat a jó szaglásuk segíti. Az emberek esetében a szem a domináns érzékszerv, a külvilágból származó információk jelentős részét a látásunk segítségével gyűjtjük be. Nem véletlenül mondjuk egy számunkra becses dologra, hogy úgy őrizzük, mint a szemünk fényét. Ez pedig nem könnyű feladat, a szem ugyanis nem csak az egyik legösszetettebb, de egyben a legérzékenyebb szervünk is, amelynek egészsége valóban nagy odafigyelést igényel. Leggyakrabban az alábbiak okozhatnak problémát.

Az emberek esetében a szem a domináns érzékszerv.
Az embereknél a szem a domináns érzékszerv. Fotó: Getty Images

Rövid- és távollátás

Habár évente legalább egy alkalommal érdemes lenne szemészeti kontrollra menni, a legtöbben csak akkor fordulnak szakemberhez, ha a látásukkal valami probléma van. Több oka is lehet annak, ha nem látunk jól, rendszerint valamilyen fénytörési hiba áll a panaszok mögött (például rövidlátás vagy távollátás), az idősebbeknél pedig sokszor az öregszeműség, amely szintén okozhat fókuszálási nehézségeket. Ezekre a problémákra néha egészen különös tünetek utalhatnak, sokan például észre sem veszik, hogy kissé homályosabban látnak, a szem erőltetése miatt azonban állandófejfájáskínozza őket.

Szemtengelyferdülés

Az asztigmiának, vagy még gyakrabban kancsalságnak hívott probléma a harmadik leggyakoribb fénytörési hiba a rövid- és távollátás után. A szemlencse nem megfelelő görbülete, illetve a szaruhártya szabálytalan alakja okozza. Szintén homályos látást okoz, bár az előbb felsorolt fénytörési problémákkal ellentétben itt nem a teljes kép, csak annak egy része mosódik el. Sokszor csak az egyik szem érintett, ilyenkor az egészséges látószerv veszi át a szerepét, így az érintett szem tovább romlik.

Így zajlik a lézeres szemműtét - tudja meg a legfontosabb részleteket korábbi cikkünkből.

A fénytörési hibákat korábban szemüveg vagy kontaktlencsék viselésével orvosolták, manapság azonban egyre többen választják a lézeres szemműtétet is, amely szinte semmilyen szövődménnyel nem jár, és magasabb dioptriás szemüveget viselőknek is visszaadhatja az éles látás örömét.

Szemszárazság

Szemünk a koponyacsontok által alkotott szemüregben, zsírszövetbe ágyazva foglal helyet. Kívülről a szemhéjak védik, amelyek könnyel kenik be - ez a folyadék táplálja a szervet és megvédi a fertőzésektől is. Ha a könnymirigyek nem termelnek elegendő könnyet, akkor a szem fájdalmasan száraz lehet és károsodhat. A szemszárazság nagyon gyakori probléma, ami civilizációs betegségnek is tekinthető amiatt, hogy egyre többen élik le szinte az egész életüket monitorok előtt ülve.

Az irodai munkát végzőknek mindenképpen javasolt megfogadni néhány egyszerű tanácsot. Ne töltsük el mind a nyolc munkaórát a számítógép előtt ülve, a monitort bámulva: óránként 5-10 percre álljunk fel, mozgassuk át magunkat és ilyenkor a tekintetünket egy távolabbi pontra szegezzük, hogy a szemizmokat is átmozgassuk. A számítógép előtt sokszor pislogni is elfelejtünk, ami szintén a szem kiszáradásához vezethet, ilyen esetben szemcseppeket is használhatunk. Szemszárazságot okozhat még a nem megfelelően beállított klímaberendezés, a légszennyezettség és a cigarettafüst is.


Szemünk egészségéhez a megfelelő táplálkozás is hozzájárulhat. A zöldségekben és gyümölcsökben bőséggel találhatóak olyan vitaminok, ásványi anyagok és antioxidánsok, amelyek segíthetnek megelőzni a különböző betegségeket. Fontos lehet az A-vitamin, amely tojássárgájában és tengeri halakban is nagy arányban megtalálható, illetve a C-vitamin is, amelyet a citrusfélék fogyasztásával juttathatunk a szervezetbe. A szemnek szintén nagyon fontos a szelén, ennek pótlásához például spenótot, kelkáposztát és teljes kiőrlésű gabonákat kell fogyasztanunk.

A szemet a káros UV-sugarak szintén rombolhatják, ezért a napszemüveg viselése is javasolt, főképp a nyári hónapokban. Figyeljünk arra, hogy a megfelelő minőségű, UV-szűrős napszemüveget válasszuk, amely a szemet és az akörüli területet is védi a napsugaraktól.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+1, +6 °C
Minimum:
-3, +2 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt borult, párás lesz az idő, szitálás és ónos szitálás előfordulhat.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag